Sohaország gyermekei

Pán Péter-szidróma, kapunyitási pánik, posztadoleszcencia jelenség. Napjainkban egyre erősödik ezen fogalmak, jelenségek térhódítása. Mi lehet ennek az oka? A személyes tapasztalataim és a téma aktualitása miatt is úgy gondolom, hogy beszélni kell erről. Nem véletlen a témaválasztás. A szakdolgozatomban ezen jelenségek okát is kerestem. Az előző posztomban már súroltam ezt a témát, amiről ITT olvashattok. Most kicsit bővebben írok ezekről.

A Pán Péter- szidróma és a posztadoleszcencia jelenség

Sohaország egy olyan mesebeli hely, ahol nincs felelősség és a tündérpor mindent megold. Egyre gyakrabban találkoztunk inkább a 30 felé közelebb lévő „tinédzserekkel”. Ők egy kicsit megrekedtek a kamaszkorban, jövőkép és felelősségvállalás nélkül élnek, a helyzetükön nem akarnak változtatni. Örök fiatalok szeretnének maradni. Ez az elhúzódó tanulmányoknak is nagyban köszönhető valamit annak, hogy a problémákat tagadással próbálják „megoldani”, azaz egy helyben toporognak. Személyiségfejlődési és érzelmi zavarokkal tarkított dologról van szó, amihez még túlzott szülői aggódás is hozzájárulhat. A következmény pedig általában az, hogy az alkoholtól és egyéb addiktív szerektől várják a megoldást illetve a kiutat a problémákkal való megküzdéshez. Elszakadnak a valóságtól és álomvilágban kezdenek élni. A kutatások szerint a férfiakra jellemzőbb ez, viszont a nőknél a „Wendy-szindrómát” (Wendy a kislány a mesében, akit Pán Péter elrepít Sohaországba) szokták használni, ami nem olyan elterjedt fogalom. Ebben az esetben arról beszélünk, hogy a nő úgy viselkedik a környezetében lévőkkel illetve a partnereivel, mint egy aggódó anyuka. Az igazság, hogy minden ilyen „szindrómában szenvedő” mögött ott van valaki „egy Wendy”, legtöbb esetben az anya, akinek a túlzott féltése generálja ezeket a dolgokat.

peter_pan_never_grow_up.png

Azok a személyek, akik elérték a nagykorúságot, a szülőktől független döntéseket hoznak, saját lakásban, önálló háztartást vezetnek, anyagilag függetlenek, feltételezhető, hogy megfelelnek a felnőtt státusz követelményeinek. Ezeket a személyeket felnőtteknek nevezzük. A fiatalkor és a felnőttkor között megjelenő életszakaszt nevezzük posztadoleszcenciának, „kamaszkor utániak”. A felnőtté válás folyamatának időtartama személytől függően rövidebb, illetve hosszabb ideig is tarthat. Napjainkban ez egyre ritkábban következik be a 18. életév betöltésével.  Életkor szerint ez az életszakasz nem határozható meg, hanem egy speciális társadalmi pozíciót jelöl. A szexuális érettség, az anyagi-szociális függetlenség időtartamának kiszélesedése miatt az átalakulást lehet a fiatalkor megszűnésének vagy a fiatalkor kitolódásának látni. A húszas éveiken túl lévő fiatalok szociális, politikai és gazdasági értelemben már fiatal felnőtteknek tekinthetők, de jelentős eltérés lehet a felnőttektől a magatartásuk, értékrendjük és mindennapi életük között. Ezt az új életszakaszt nevezzük posztadoleszcenciának, ami a 30 éves kor alatti életetszakasz-átstrukturálás miatt jött létre. A nagykorúságelérése után egyre több fiatal még anyagi szempontból a szüleiktől függő helyzetben van, pedig életvitelüket már az autonómia jellemzi. A posztadoleszcens életszakaszban lévők, még nem teljes mértékben függetlenek a szülőktől. Pszichológiai szempontból már felnőttek azonban szociológiai értelemben viszont még nem. Szociológiaszempontból a felnőtt státusz nem egyenlő a jogi értelemben vett kifejezéssel, amit a nagykorúság elérésével definiálnak. Ezekre a fiatalokra jellemző életstílus a jelenorientáltság (Carpe Diem). Sokszor hiányzik a kapcsolataikból a biztonságra és a megállapodásra való törekvés, jellemzi még az azonos korúakkal való azonosulás. Annak ellenére, hogy anyagilag nem függetlenek, megfigyelhető ezeknél a fiataloknál a szociális, morális, intellektuális, politikai és szexuális területeken egy önállósodási folyamat.

9ab00654660287bce083567ccf115e6d.jpg

A posztadoleszcencia a modern kor új életstílusának mondható, mivel a társadalmi modernizáció nagyban hozzájárult a kialakulásához. Ebben a korban lévő fiataloknál túlnyomórészt a hosszabb képzési idő és a kései munkavállalás jellemző. Ez tehát olyan önálló életszakasz, amely a nagykorúság elérése és a felnőttkor közé önállóan illeszkedik be, és amelyet a felnőtt státusz jogainak és kötelességeinek (pl. családalapítás, munkavállalás, teljes önállóság), késleltetett vállalása jellemez. Ezek a fiatalok néhány szempontból még a fiatalokhoz, viszont más szempontból már a felnőttekhez tartoznak.

Rengeteg olyan emberrel találkoztam, akikre ez tökéletesen illik talán még egy kicsit magamra is. Nem gondolom, hogy el kellene ítélni őket mivel a mai társadalomnak rendkívül nagy szerepe van ennek a helyzetnek a kialakulásában. Az egyetemi élet pezsgése mindenkit be tud szippantani. Szabad vagy. Soha nem leszel ennyire szabad életed során. Ismerek olyat is, aki már 10 éve egyetemista… azt kell mondanom, hogy ennek az életkornak is megvannak a szépségei, de egy idő után tudni kell váltani. Sok fiatalnak ez a legnehezebb. Tudják, hogy egyszer vége lesz a "jóvilágnak", de addig húzzák ameddig csak tudják. :)

tumblr_inline_n8zjcuavrb1s22o2l.gif

Nektek mi a véleményetek erről a jelenségről? Ismertek ilyen szindrómában "szenvedő" fiatalokat?

 

Dóri