Szeresd a testem baby!

Napjainkban minden a külsőségekről szól. A média is folyamatosan azt sugallja felénk, hogy csak az lehet boldog, sikeres, akinek a külseje is makulátlan. Nem is kell, túlságosan bonyolult dolgokra gondolnunk egész egyszerűen gondoljunk csak egy reklámra a TV-ből. Nincs tökéletes porcelánbőröd? Semmi gond! Vedd meg ezt az alapozót és tökéletes leszel! Azt gondolom, hogy abnormálisan sokat foglalkozunk a külsőségekkel és nem csodálom, hogy a fiatal lányok, nők nagy része önértékelési, étkezési és egyéb zavarokkal küzd.

Nemrég bejárta a netet egy videó, amelyben egy Beauty Blogger megmutatta, hogy milyen kommentek érkeztek, amikor felfedte a „valódi” arcát, ami közel sem tökéletes. Amikor aztán egy olyan képet mutatott ahol szépen ki volt sminkelve, akkor jött a döbbenet, hiszen ugyanolyan rosszindulatú, gyűlölködő kommentek érkeztek. A természetessel az volt a baj, hogy milyen ronda, a sminkelt arc pedig mennyire nem természetes. Na, most akkor, hogy is van ez? Nézzétek meg a videót ITT! A 90-es évek csontsovány ideálja óta azért szerencsére sok minden megváltozott, hiszen már az egészségesebb, kerekded idomok számítanak „divatosnak”. Valójában azonban biztos, hogy ez nem csak egy újabb illúzió? Az egy szuper dolog, hogy pl. Beyoncé formás idomai a nyerőek, de azért azt is sokan elfelejtik, hogy ő is egy szuperül felépített marketing eredménye. Az a test is rengeteg munka eredménye és egy átlagos földi halandónak az is majdnem elérhetetlen. 159 cm magas vagyok, 55 kiló (ez mindig +/-  1-2kg) egyszerűen már beletörődtem abba, hogy sosem fogok úgy kinézni ,mint egy brazil szupermodell, de az étkezési zavarok és a folyamatos elégedetlenség után már nagyjából el tudom fogadni a testem. Sosem leszek sajnos teljesen elégedett és a környezetnek, a világnak, a médiának rettentő nagy hatása van erre. Úgy gondolom, hogy napjainkban rengeteg elvárásnak kell így is megfelelnünk az élet szinte minden területén. Nőként úgy gondolom, hogy ez még nehezebb. Tökéletesnek lenni meg ugye nem is kell mondanom, hogy lehetetlen dolog, mert senki sem tökéletes. Ezért lenne jó, ha elfogadnánk magunkat és nem arra koncentrálnánk, ami szerintünk rossz rajtunk, hanem arra, ami jó. A rossz javítható, de ha folyton arra koncentrálunk, beleesünk a 22-es csapdájába és az önmarcangolásba. Ezzel kapcsolatban olvastam egy számomra teljesen új betegségről, ami úgy érzem, hogy elég sok nőt érint. Erről szeretnék most írni nektek.

body_dysmorphic_disorder_by_x_shelley_x-d65e585.jpg

 Body Dysmorphic Disorder (BDD)- Testdiszmorfiás zavar

A modern testképzavarok közé soroljuk. Sokan vagyunk, akik elégedetlenek bizonyos testrészeinkkel és szívesen javítanánk rajtunk. Ugye veled is előfordult már, hogy szívesen megváltoztattál volna valamit a testeden? Ahogy a kultúra és a társadalmi ideálok változnak, megváltozik az emberi test értéke is. A testképzavarok klasszikus megnyilvánulása a testdiszmorfiás zavar, korábbi nevén diszmorfofóbia. Ez a kórkép manapság egyre nagyobb szerepet kap, s részben felelős a plasztikai sebészeti eljárások hatalmas felszaporodásáért (Szabó, 2008). Ezt a betegséget több mint egy évszázaddal ezelőtt írta le egy olasz pszichiáter, Enrico Morselli. A görög dysmorphia szó jelentése: alaktalanság. A világtörténelemben gondoljunk csak Quasimodóra, Kafkára, az Operaház fantomjára, akik a testi hibáik miatt eltávolodtak a környezetüktől, mert rondának gondolták magukat és nem akartak mások előtt nevetségessé válni. Féltek attól, hogy nem fogadja őket el a környezetük.

daf7543d2d93daf323fdef1e906028c5.jpg

Ez a betegség bárkinél előfordulhat, de leggyakrabban a 25-30 éves korosztályt érinti és nem ritka az öngyilkossági kísérlet. Azok az emberek, akik nagyon kritikusak önmagukkal szemben jobban veszélyeztetettek. A tünetek 14-15 éves kor körül jelentkeznek és általában 30 éves kor után csökkennek. A statisztikai adatok szerint azoknál sokkal gyakoribb ez a betegség, akiket kiskorukban a környezetük, családjuk kritizált a megjelenésük miatt. Nem áll szándékomban diagnózist felállítani, de pl. engem kiskoromban egészen a középiskoláig csúfoltak, mert duci voltam. Lassan 10 éve, hogy lefogytam, de azóta sem vagyok megelégedve magammal pedig közel 20 kilót adtam le. Folyton a tökéletes külsőre próbálok törekedni bár tudom, hogy ez lehetetlen küldetés. Azt is nehéz megértetni másokkal, hogy én általában mást látok a tükörbe, fényképeken nem azt, amit ők. Ezt nem tudom elmagyarázni ezt, érezni kell.  Vannak, akik pl. plasztikai műtétek segítségével próbálják elérni az ideált, a másik véglet, akik bezárkóznak és elszigetelődnek a környezetüktől.

 

A BDD tünetei:                                                                                                     tumblr_nomi6ix8t41u49usdo1_1280.jpg

- Alacsony önértékelés

- Félelem a visszautasítástól, kritikától

- A saját test észlelésének zavara

- Elégedetlenség bizonyos testrészekkel

- Étkezési zavarok jelenléte

- A „hibásnak vélt” testfelület elrejtése

- A „hibásnak vélt” testfelülettel való állandó foglalkozás

- Állandó, szigorú ellenőrzés önmagunk felett

- Szorongás

- Teljesítménycsökkenés

- A test folytonos tükörben való nézegetése

- Kis szépséghibából, túl nagy probléma generálása

- A hibák elrejtése pl. smink segítségével

- Orvosról orvosra járás a testi hiba korrekciójának reményében

Láthatjuk tehát, hogy ez egy mentális betegség, amely a társas kapcsolatokra és helyzetekre is kihat. Nagyon súlyos esetben pedig a teljes izoláció is előfordulhat. A diszmorfiások gyakran gondolják, hogy a „fogyatékosságát” muszáj elrejtenie. A leggyakoribb problémás területek az arc, orr, túlsúly, has, mellek, combok stb… A diszmorfóbia ellen önállóan nem igazán lehet tenni mivel a megfelelő kezelés nélkül betegség krónikussá válik. A kezelés részét képezik a különféle pszichoterápiák és gyógyszerek, előfordulhat kórházi ellátás szükségessége is.

Aki szeret és tisztel az úgy fogad el minket, ahogy vagyunk. Szeressétek magatokat, hiszen gondoljunk csak bele, ha mi nem tudjuk elfogadni a kinézetünket akkor hogyan várhatjuk el mástól, hogy ezt megtegye? A másik, amit én alkalmazni szoktam, hogy próbálom a lehető legjobbat kihozni mindenből. Hosszú évek alatt találtam meg a stílusomat mind az öltözködésben, hajban stb… Megpróbáltam mindig hasonlítani az „ideálhoz” de sosem voltam elégedett, sem boldog. Ma már nem hajszolom ezeket a dolgokat, hanem csak elfogadtam a dolgokat. Nem azt mondom, hogy akkor essünk át az igénytelenségbe, mert egyik véglet sem jó. Valahol a kettő között van a megfelelő állapot. Egyébként én is folyamatosan „küzdök a démonjaimmal” és gyakran előfordul ez a jojó effektus. Egyáltalán nem szégyellem, szerintem ezt senkinek sem kellene! Az olyan gondolatokat is érdemes azonban elfelejteni, mint pl. „Nekem ez nem megy!”, „Nem tudok lefogyni”, „Én így érzem jól magam!” stb.. A tapasztalataim szerint ezek sokszor a másik végletbe az önámításba torkollanak, amikor egyáltalán nem azt mondjuk, amit gondolunk, érzünk. Egyszerűbb azonban tagadni, hárítani. Egy valami azonban biztos: sem kozmetikus, sem plasztika sebész, sem semmilyen csodaszer nem segíthet mivel a problémák nem reálisak, ezért ezeknek a képzete miatt szenvedünk.

loveyourself-img_7157.jpg

 

Mi a véleményetek erről? Hallottatok már erről a zavarról?

 

Dóri