Miért lettem (megint) pályaelhagyó? 2. rész

Amikor az összes barátod, ismerősöd és a saját testvéred is külföldre megy dolgozni, de te mindenképpen be akarod bizonyítani, hogy itthon is lehet boldogulni. Ismerős ez az állítás? Én úgy gondoltam, hogy 2015-ben eljött az én időm, hogy bizonyítsak. Sikerült? Fogjuk rá. Pályaelhagyásom történetének második felvonása következik.  

Az első részt ITT olvashatjátok.

justin-bieber-ill-show-you.jpg

 

Majd én megmutatom!

Amikor mindenki, aki fontos számodra nem lát más lehetőséget csak azt, hogy külföldre menjen, akkor bizony az ember lánya elgondolkozik. Lehet, hogy nekem is ezt kell tennem vagy már rég meg kellett volna lépnem? Utólag már okos az ember, de én mégsem szeretek ezen rágódni, hiszen a saját sorsomért csakis én vagyok felelős. Én választottam azt, hogy tanulok egészen 28 éves koromig és minden döntés az én kezemben volt. Alapvetően azt gondolom, hogy minden okkal történik és lehet, hogy ezt akkor még nem úgy látjuk, de később az idő minket fog igazolni.

dream-job-pic-monkey.jpg

Diploma után teljesen biztos voltam abban, hogy megtaláltam a számomra tökéletes munkát. Imádtam, lubickoltam benne, de fél év múlva kezdtem azt érezni, hogy nem fejlődök. Ezt most nem úgy kell érteni, hogy elégedetlen voltam és egyből mindent akartam, hanem egyszerűen állóvízben toporogtam. Alapvetően azt gondolom, hogy sokkal többen vannak azok, akik a körülményeiket hibáztatják a saját tehetetlenségük és kudarcuk miatt. Valljuk csak be, hogy a megszokott, unalmas de biztos ülővízben nagyon sokan elvannak. Saját magamon kezdtem tapasztalni, hogy bizony én is csak úgy vagyok. Az egy dolog, hogy nem fejlődöm, de amikor már azt éreztem, hogy kezdek visszafejlődni akkor úgy éreztem lépnem kell. A változás és a változtatás persze egy rohadt nehéz folyamat és bizony nekem „szerencsém” volt hála egy ex- kolléganőnek, aki felgyorsította a történéseket. Szerintem ő a mai napig nem tudja, hogy a mérhetetlen rosszindulatával milyen jót tett velem, hiszen mindegy mi fog történni pár év múlva én már sokkal előbbre leszek, míg ő az elkövetkezendő 10 évben ugyanott fog tartani. A tipikus egy helyben toporgó, folyton panaszkodó, rohadt okos, megmondó ember, aki amúgy az életben semmit sem ért el, de nagyon bölcsnek hiszi magát. Biztos vagyok benne, hogy ti is ismertek ilyen típusú embert. Ha ez még rosszindulattal is párosul… :D Szóval a folyamat közben azért megmutatkozott, hogy ki az, aki mellettem áll és ki az, aki szépen csendben lelépett. Isten áldjon Titeket! Nem hiányoztok, hogy őszinte legyek. :) Külön bejegyzést tudnék írni arról, hogy ebben a szférában is milyen sok alkalmatlan, végzettség nélküli ember dolgozik. Sajnos ez más területekre is igaz és általánosítható jelenség. Következett három és fél hónap munkanélküliség, ami azért így karácsony és újév táján eléggé megviselt és bizony egyáltalán nem sírom vissza azt az időszakot, de bevallom eléggé megerősített és sokkal szívósabbá tett. Elhagytam a biztosat a bizonytalanért és néha olyan kilátástalan helyzetben voltam, hogy ha nem lett volna egy támogató családom, akkor bizony lehet, most nem itt tartanék. Nagyon nehéz folyton erősnek mutatni magad és egyáltalán nem tartom gyengeségnek, de nekem is voltak nehéz napjaim, heteim. Ilyenkor mindig azt mondogattam magamnak, hogy mindez csak átmeneti és majd minden szépen a helyére kerül, mert a legnagyobb káoszból is van kiút.  Kikerültem egy mérgező környezetből és ez igazából csak idén januárban tudatosult bennem, hogy mennyire jól döntöttem annak ellenére, hogy akkor minden bizonytalan volt. Szépen lassan kezdtem magam újra összeszedni és bizony egy pillanatra sem adtam fel.

 Egy gyógyító közeg

Idén januárban sikerült átmenetileg egy olyan helyen dolgoznom, ami bár igen szerényen fizetett, de mégis maga a társaság rám üdítően hatott. Itt vettem hasznát annak a vállalkozási ügyintézői végzettségnek, amiről még 10 éve azt hittem, hogy semmi hasznom nem lesz belőle. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer erre is sor kerül. Amikor már azt hiszed, hogy sosem fogsz újra olyan társaságba kerülni ahol egyszerűen normálisak és kedvesek az emberek akkor egy ilyen kis apró öröm nagyon jól tud esni. Feltöltött az ott eltöltött időszak és kezdtem újra önmagam lenni. Sokat mosolyogtam, csacsogtam és ezt a pozitív hozzáállást kezdték mások is észrevenni. Hihetetlen, de a pozitív kisugárzást eddig nem nagyon értettem, de most már tudom, hogy ez mennyit számít. Tudtam, hogy ez csak egy állomás az életemben mégis úgy voltam vele, hogy minden egyes percét kiélvezem és kihozom belőle a maximumot. Azt gondolom, hogy sikerült és itt egy rövid 2 és fél hónapos időtartam alatt olyan kedvességet tapasztaltam, meg amit talán az elmúlt egy év alatt egyáltalán nem.

Sohase mond, hogy soha!

Összegezve a történetem: sosem éreztem, hogy bármit is elrontottam volna az életemben maximum annyit, hogy néhány dologban másképp döntenék. Az a legszebb az egészben ugye, hogy ez nem fog már semmit sem befolyásolni a jelenben ezért alapvetően úgy gondolom, hogy kár a múlton rágódni, mert az már történelem. :) Amikor ezer méterrel a föld alatt vagy akkor megtanulod értékelni azt, amid van és nem keseregsz azon, ami nincs. Ez az, amit megtanultam az elmúlt időszakból és azt, hogy mennyire meg kell becsülni azokat akik, szeretnek és egy perc energiát sem szabad azokra pazarolni, akik lehúznak. Megtanultam elengedni még akkor is, ha ez elég fájdalmas tud lenni. Nem ragaszkodom berögzült dolgokhoz. Azt hiszem ez az, amikor megtanulsz a pillanatnak élni és nem hajszolod görcsösen a történéseket. Ha alapvetően azt érzed, hogy az életed területén valami nem kielégítő és ezen tudnál változtatni, akkor ne legyél gyáva, ne keress kifogásokat, hanem tedd meg! A kezdő lépések a legnehezebbek és bizony lesznek olyan periódusok, amikor hajlamos vagy meginogni, de ha csak a cél lebeg a szemed előtt és hajlandó vagy a langyos víz fázisból kitörni és keményen dolgozni, akkor a siker biztosan nem marad el. Ne a kifogásokat gyártsd, hanem próbálj meg a megoldásra koncentrálni: ha nem megy így akkor majd menni fog úgy. Senki sem fog kiállni érted, senkit sem fog érdekelni a nyomorod csak te magad vagy képes megváltoztatni a sorsod. Én maximálisan hiszek abban, hogy a gondolatainknak teremtő ereje van és bármire képesek vagyunk.

tumblr_n7ep09kkaq1smcbm7o1_500.gif

Most ott tartok, hogy kaptam egy olyan állást, egy olyan helyen, amiről még fél éve is azt mondtam volna, hogy én sosem dolgoznék itt.  Itt jön képbe a nyelvtudás ugyanis az angoltudásom miatt lettem befutó.  A logisztikába meg majd belejövök.  :) Beláttam, hogy jelenleg nem tudok érvényesülni abban a szférában, amit tanultam és igazából nem is adja meg azt a megbecsülést, amire szükségem van.  Hiába magyarázzák az okosok, hogy az Y generáció tagjai ilyenek meg olyanok és főleg nem lojálisak. Miért is ne váltanék egy teljesen más irányba, ha ott sokkal jobb feltételeket tudnak számomra nyújtani? Miért baj az, ha nekem fontos, hogy olyan munkát végezzek, ami nem egy teljesen kirakat és igazából felesleges dolog? Miért baj, ha vágyom a megbecsülésre, az előrelépésre? Legfőképpen miért elégednék meg a langyos vízzel, ha tudom, hogy sokkal többre is képes vagyok? Azért mert mások emiatt azt gondolják, hogy nagyravágyó vagyok? Ugyan már! Amit megtanultam egy életre, hogy az emberek többsége borzasztóan irigy, ha neked éppen jól forog a szekér, mert teszel érte. Pontosan az én generációm az aki egy kicsit felkavarta az állóvizet és ezt a szüleink és az előtte lévő generáció nem tudja hova tenni. Sosem értettem egyet azzal, hogy nekünk sokkal könnyebb lenne, mint a szüleinknek, hiszen mi egy teljesen más világban nőttünk fel és nem volt előttünk példa. Mi azt szeretnénk, ha megbecsülnék a munkánkat és ne azt kapjuk folyamatosan, hogy még túl fiatalok túl ilyenek meg túl olyanok vagyunk… Ha nincs megbecsülés akkor nyilvánvalóan tovább állunk. Az az egy biztos, hogy a nyelvtudás egy olyan hatalmas kincs, amivel a mai világban sokkal könnyebb érvényesülni. Én arra biztatnék mindenkit, hogy tanuljon nyelveket legalábbis az angolt mindenképpen, hiszen nélküle ma már elég nehéz létezni. Hálás vagyok azért amit kaptam az elmúlt egy évben mert bizony tudtam utazni, kapcsolatokat építeni de ez mit sem ér ha maga a közeg visszahúz és nem fejlődsz. Amikor pedig a szükség törvényt bontott akkor diploma ide bizony mentem műszakozni egy gyárba, ami szerencsére szintén rövid életű volt. Innen is hatalmas ölelés és köszönet „cinkostársamnak” Mesinek, akivel sokkal könnyebb volt átvészelni ezt.

Nem tudom, mit hoz a jövő, de abban biztos leszek, hogy én biztos nem azoknak a táborát fogom erősíteni továbbra sem, akik azon töprengenek, hogy „mi lett volna ha…” Ez pedig engem tökéletesen boldoggá, kiegyensúlyozottá és elégedetté tesz.

Ezzel a tökéletesen ideillő Hellen Mirren idézettel zárom a történetem.

17352406_1385555328162116_592345059974042825_n.jpg

 Dóri