Funkydorie


2017.nov.30.
Írta: Doriee Szólj hozzá!

Blogszülinap | A bűvös 3. év |

El sem hiszem, hogy a kis mentsváram, a „gyermekem” idén már a 3. születésnapját ünnepli! Álmomban sem gondoltam volna, hogy 3 év alatt hova jutok és mennyi mindent köszönhetek majd a blogomnak, az írásnak. Helyzetjelentés 2014 november 30-án azért indítottam el az akkor még Peace, Love and……

Tovább

~Best of 2016~

Az éves összegző posztokat azért szeretem, mert igazából a következő évben pont ugyanekkor kap értelmet az egész. Eltelik egy év és elolvashatod azt, amit tavaly ilyenkor leírtál: a pozitív gondolatokat, a boldog pillanatokat, az élményeket. Ebben az évben rá kellett jönnöm, hogy bizony az élet nem…

Tovább

Cosmopolitan Blogger Day 2016

Nem túlzás azt mondani, hogy a tavalyi első blogger tali után már alig vártam a következőt. Az előző évben még Digital Divas néven futó konferencia idén harmadik alkalommal került megrendezésre 2016. október 16-án egy szomorkás vasárnap reggel a Telekom székházban. Mondanom sem kell, hogy az idei is…

Tovább

~Best of 2015~ Összegzés

Az év utolsó napjaiban az emberek többsége általában visszatekint az elmúlt év történéseire. Borzasztóan gyorsan telik az idő, ahogy az ember egyre idősebb. Vagy ezt csak én gondolom így? Pontosan emlékszem, amikor ezt a posztot írtam tavaly "Best of 2014" címmel. Nagyon érdekes…

Tovább