Miért félünk a változásoktól?

Ma egy kis lélekmorzsa következik. Nagyon sokat nem kellett gondolkodnom azon, hogy ez a bejegyzés megszülessen –e vagy sem. Egy kicsit személyesebb hangvételű írás következik.

quotes-your-life-motivational-wallpapers.jpg

 Annyit tudni kell rólam, hogy nagyon „szívember” vagyok. Mit is jelent ez? Általában a szívemre hallgatok, viszont amikor a helyzet megköveteli, szerencsére győz az agyam. Nem sokszor… mindent a szívemre veszek, és ha valami rossz történik, általában saját magamban keresem a hibát és nem ritka, hogy napokat, heteket, hónapokat rágódok valamin. A csillagjegyem halak, dupla szívás aminek a szimbóluma két egymással és az árral is ellentétes irányban úszó halacska. Nos, ez pontosan következtetni enged a személyiségemre. A végletek embere vagyok, egyszer fent-egyszer lent, köztes állapot pedig NINCS! Ez simán felér egy hullámvasúttal és néha saját magamat is nehezen viselem el őszintén megmondva.

Vannak nagyon jó és nagyon rossz napjaim. Na de ezzel mindenki így van, csak nálam ez hatványozódik. Ez a személyiség még egy hatalmas megfelelési kényszerrel és bizonyítási vággyal is keveredik. A szakemberek ezt úgy magyarázzák, hogy „Napóleon komplexus”, ami az alacsony emberekre jellemző. Ohhh az én 159 cm-mel mondhatni díszpéldánya vagyok ennek. Pici, folyton bizonyítani akar és még ráadásul nő is és pont. A gyerekkorban elszenvedett bántások pedig igen meghatározóak a felnőtt korban is. Engem a külsőm miatt csúfoltak az általános iskolában, mert elég duci gyermek és tini voltam. Aztán 16 évesen úgy döntöttem, hogy ennyi elég volt és 18 éves koromra ledobtam majdnem 15 kilót aztán az óta még ötöt és most köszönöm szépen nagyon jól érzem magam bár ez a lelkinyomottcsicska dolog szerintem életem végéig el fog kísérni, sosem leszek igazán elégedett magammal. A megfelelési kényszerem ebből is gyökerezik, ha jól sejtem bár nem vagyok agyturkász.

Aztán egyszer csak bekattant nálam valami és arra eszméltem, hogy nincsenek nemhogy jövőbeli terveim, de igazából semmi sem lelkesít. Na, ez volt az a pont, amikor megijedtem.  Na és eljött az, amikor az agyam szerencsére átvette az irányítást és elkezdtem tenni azért, hogy a dolgok megváltozzanak.  Túlságosan beleültem egy bizonyos helyzetben és mindig azt mondogattam, hogy: „Nekem ez így jó, jobb mintha ez sem lenne.” Nos, ez baromira nem igaz, ezzel maximum magamat álltathatom. Sokszor nem merünk változtatni, mert félünk attól, hogy mi lesz, ha kiszakadunk a kis komfortzónánkból és mindent újra fel kell építeni a nulláról kezdve. 

"Rajtam áll, mivel töltöm az időmet, kivel lépek kapcsolatba, kivel osztom meg a testem, az életem, a pénzem, az energiám. Kiválaszthatom, mit eszem, olvasok, tanulok. Eldönthetem, hogyan reagálok a kedvezőtlen életkörülményeimre - rajtam áll, hogy átoknak vagy lehetőségnek tekintem-e őket (és azon alkalmakkor, amikor túlságosan tele vagyok önsajnálattal, és nem tudom lelkesen nézni a dolgokat, még mindig megpróbálhatom megváltoztatni a szemléletmódomat). Megválogathatom a szavaimat és azt, hogy milyen hangnemben beszélek másokkal. És legfőképpen megválogathatom a gondolataimat."

Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek

A változás elengedhetetlenné vált.

A lényeg, hogy egyik napról a másikra gyökeresen olyan „Dórisan” megváltoztattam mindent magam körül. Persze, nyilván mindenkinél más a folyamat. Ahogy említettem, én a végletek embere vagyok, megosztó személyiség is egyben, ezért nekem ez volt a legjobb megoldás. Sírtam, igen amikor tudatosult bennem, hogy nekem ez így nem jó „meggyászoltam” az egészet, nem szégyellem. Ez egyszer volt, akkor jól kisírtam magam, azóta pedig úgy érzem, hogy a lehető legjobb döntést hoztam. Hogy miért? Miután felszedegettem elhullott önérzetemet a padlóról utána rátaláltam az írás örömére. Az írás gyógyító hatására és az, hogy írom ezt a blogot nekem iszonyatosan nagy erőt, lelkesedést ad. Régen éreztem már ezt az eufórikus élményt. Sokkal csöndesebb lettem, hiszen volt időm magamba tisztázni a dolgokat és rájöttem, hogy elég megtenni a kezdő lépést utána meg már minden szépen jön magától. A lelkesedésem az óta csak nő, hiszen most a blog mellett más téren is változásokat hozott az életem. Pozitív változásokat. 

Akik inspiráltak az írásaikkal:

Nati blogja, ami a tipikus példája szerintem annak, hogy hogyan lelkesedj valamiért és sose add fel, valamint a "Lelkib@zdmegolásaim" írásaival, mindenki számára ismerős problémák felvetése :)

Réka, aki pedig a sütés-főzés iránti lelkesedéséről készít írásokat, recepteket vagy éppen speciális és különleges alapanyagokat felhasználva töretlenül kísérletezik. Ha éppen valami nem úgy sikerül, próbálkozik tovább. Réka személyesen is jó barátnőm és nem mellesleg a bátyám párja is :)

Ezek azok a kis dolgok amik másoknak is példával szolgálhatnak. Mindenkinek kell valami hobbi, legyen az bármi, ahová a hétköznapok szürkesége elől el lehet menekülni és lelkesedni!

Bennragadni egy olyan élethelyzetben, helyzetben, ami már egészségi problémákat is produkál, hát nem normális dolog, most már belátom. Mindegy hány száz ember vesz körül, ha mégis úgy érzed, hogy magányos vagy és igazából ezek a „barátságok” felszínesek és semmit sem érnek. Legyen inkább öt barátom, akikre mindig számíthatok és akik már a nézésemből tudják, ha valami baj van. Az ilyen barátokat kell értékelni és megbecsülni. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen nekem vannak ilyen barátaim. A legfontosabb pedig a család. Az ő támogatásuk nélkül az egész mit sem érne.

Nem szeretnék magasztos dolgokat mondani, a tanácsom csupán annyi, hogy merjetek változtatni, merjetek valami újba belekezdeni, és ami a legfontosabb érezzétek jól magatokat és ne hagyjátok, hogy bárki is elhitesse veletek, hogy nem értek semmit és elvegye az önbizalmatokat!

 Álljatok ki magatokért, hiszen akad olyan szituáció, amikor senki nem fogja ezt megtenni helyettetek.

Dóri