A megbocsátásról...

Na, akkor engedjetek meg nekem egy újabb kis „lelkimorzsázást”. Igazság szerint ma egy napi sminkrutinos posztot szerettem volna írni, de egész nap úton voltam és mivel csak este értem haza így már nem tudtam belekezdeni. Inkább megosztom Veletek a gondolataimat a mai nappal kapcsolatban.

Hosszú nap volt, kora délelőtt elindultam és este 7 óra körül értem haza. Spontán alakultak úgy a dolgok, hogy igazából valahogy az egész napra betervezett programok nem úgy alakultak, ahogy terveztem. Késésben voltam és volt ahonnan elkéstem, tőlem kívülálló dolog miatt. Na, ilyenkor elkezdek puffogni mint egy kis méregzsák, de aztán hamar elszállt a mérgem, amikor a fodrásznál csudiszép „pónisörényt” csináltak nekem. Aztán mivel ebben az évben utoljára mentem fodrászhoz egy kis ajándékkal kedveskedtem az üzletben. Adni ugyanolyan jó, mint kapni, ahogy azt már említettem. Ezek után úgy gondoltam, hogy mivel már úgyis minden, hogy hányra érek haza ezért besétálok a városba egy kicsit aztán elmegyek egy könyvesboltba. Olvasni ugyanúgy szeretek, mint írni és nagyon boldoggá lehet tenni egy-egy könyvvel. A hagyományos könyveket szeretem, amit lapozni kell és nem elektromos kütyünk keresztül, az valahogy tőlem távol áll. Az nem ugyanaz. Szóval sétálgattam a városba, ami színpompás karácsonyi fényárban úszik. Annyira szép! A hangulat, a kis bódék, a forraltbor, a különböző ételek, amiket a vásárban lehet kapni, egyszerűen pazar. Nem igazán szoktam egyedül sétálgatni, de ez a mai spontán séta nagyon jó volt. Sétálgattam, csodáltam a várost, a díszeket, a világítást és hiába látom minden évben ugyanezt, sosem tudom megunni. Aztán persze azon gondolkoztam, hogy na, a legtöbb ember azt mondaná erre, hogy: „Jajj neked mennyi szabadidőd van. Nekem nincs időm erre” és blablablaa… és kivételesen mosolyogva konstatáltam, hogy nem érdekel mások véleménye. Igen, most volt időm erre, igen most magammal foglalkoztam, nagy dolog! Toll a fületekbe, ahogy szoktam mondani! Nem fogok azért elnézést kérni, mert jól éreztem magam és pláne nem fogok bűntudatot érezni emiatt. Végre eljutottam erre a szintre! Fényképeztem is a séta közben ezeket meg is mutatom Nektek, kicsit lejjebb.

A könyvesboltba belépve egyből tudtam, hogy mit akarok. Annyira jó volt, hogy a hétvégi rendrakás során megtaláltam az egy éve elfeledett ajándék könyvutalványomat, amit sikeresen el is költöttem. Az egyik könyv, amit megvettem az Paulo Coelho- Alkímia, 2015. naptár szóval ez nem is könyv kategória, de annyira szépen illusztrált, sok-sok bölcsességgel, hogy én lehet, abba sorolnám. Nehéz lesz majd beleírni. A másik könyv, amit vettem, Oravecz Nóra- 99 léleksimogató gondolat c. szerzeménye volt. Tudom, hogy Ő megosztja, az embereket én szeretem az írásait, mert inspirálnak és ezt nem is akarom tovább ragozni. Hazatérve vettem egy jó forró fürdőt mivel eléggé átfáztam és a finom mézeskalács illatú fürdővízbe öröm volt belecsobbanni. Ez olyan pónitündérhercegnős feeling.

wp_20141209_006.jpgHát, nem tündéri? :)

wp_20141209_010.jpgSzéchenyi tér, Győr

A városi séta közben azon gondolkodtam, hogy közeledik a karácsony és, hogy erre azt szokták mondani, hogy ilyenkor meg kell bocsátani másoknak. Egyébként nem vagyok haragtartó, inkább azt mondanám, hogy sosem felejtek, de ettől függetlenül szeretem a nyugit magam körül. Lehet, sőt biztos, hogy az ünnepek közeledtével egyre inkább átjár a karácsony szellem, mert a lelkem habár folyton forrong, azért talán egy kicsit kezd megnyugodni is. Azok a sebek valahogy értelmét kezdik veszteni, hiszen a múltban nem érdemes leragadni, a jelenben kell élni. Ami volt, az megtörtént nem lehet már úgysem megváltoztatni, nincs olyan, hogy: Mi lett volna ha? Igen, el lehet ezzel játszani, de igazából nem sok értelme van az önmarcangolásnak már. Sokat gondolok azokra, akik sajnos már nincsenek köztünk. A nagyszüleimre. A papámat idén februárban vesztettem el. Ő volt az utolsó élő nagyszülőm, már Ő sincs. Nem telik el úgy nap lassan már egy éve, hogy ne gondolnék rá. Nagyon szerettem és nagyon hiányzik, hogy nem hallgathatom a történeteit és nem láthatom. Nagyszerű ember volt és nagyon rossz lesz nélküle a karácsony. Mindig fel tudott vidítani engem az olyan tipikus „papa bölcseleteivel”. Hiányzik.

Úgy gondolom, hogy örülni kell és legfőképpen megbecsülni azt, amink van és azokat, akik körülvesznek, hiszen sajnos minden mulandó. Nem a csillogó villogó cukormázas felszínes dolgokat kellene előtérbe helyezni, hanem a tartalmas dolgokat. Nem irigykedni a másikra, kritizálni, ítélkezni, hanem együtt örülni Vele. Ez miért olyan nehéz dolog manapság? Mindenki rohan, stresszel és nemhogy saját magára, de másra sincs ideje. Ezért ha másra nem is, erre pont jó ez az időszak. Legalább most figyeljünk jobban magunkra és főleg egymásra. Miért? Mert megérdemeljük legalább egyszer, egy évben, egy hónapban. A megbocsátás? Hát igen, azt hiszem, túl idealista vagyok, lehet bolond is, de még mindig hiszek az emberekben és az emberi jóságban… ;)

Hiszem, hogy a jó erősebb a gonosznál, a szeretet hatalmasabb a gyűlöletnél, a megbocsátás erősebb a bosszúnál.

Henri Boulad

 

Dóri