Bloggerek Házi Feladata #1

 

Az MBBK másik szuper kezdeményezése a Bloggerek Házi Feladata. Nos, bevallom nem mindig tudtam megcsinálni minden házit, de igyekeztem. A mai feladat, hogy írjuk meg egy poszt formájában, hogy szerintünk mi a 10 legjobb dolog a blogolásban/írásban. Következzék az én listám!

just-write.jpg

1, Az írás számomra terápia- „A szó elszáll, az írás megmarad.” Kiírni magamból a dolgokat olyan néha mintha egy mázsás súlyt emeltek volna le a vállamról. Írásban sokkal őszintébb vagyok, bár a beszéd sem esik nehezemre, általában be nem áll a szám. :D

2, A mindennapok szürkesége mellett megnyugtató, hogy egy dolog már biztos, a nap végén vár a blogom kis világa ahová „elmenekülhetek.”

3, Rendszeresen csinálok valamit és ez az önbecsülésemet javítja.

4, Akár egy vagy akár 10 ember olvassa, nem számít! Örülök, hogy vannak, akik értékelik, amit művelek.

5, A személyes írások valljuk be, elég nagy betekintést adnak az életembe, lelkivilágomba. Eleinte ez megrémisztett, hiszen elég nagy támadási felületet ad ez másoknak. Azonban ez már nem érdekel, mert másoktól is elvárom az őszinteséget. Ha ezt valaki nem tudja elfogadni, akkor nem kell olvasnia. Szerencsére a pozitív visszhang a jellemzőbb.

6, Imádok írni! Ezen nincs mit ragozni. Számomra ez olyan, mint például egy cukrásznak a sütemény. Lubickolok benne. Újabb és újabb kreatív ötleteim vannak és nagyon jó érzés célokkal ébredni nap, mint nap. Felrázott mély álmomból! :)

7, Olvasni is ugyanúgy szeretek, mint írni. Ez valahogy elég egyértelmű dolog. Olvasás közben a szókincsed gyarapodik, amit írás közben rendkívül jól tudsz kamatoztatni. Nem rossz ugye?

8, A blogolás során rengeteg új embert és ez által új, érdekes blogokat ismerek meg. Ez is elég önbizalom növelő tunning.

9, Nincs, annál jobb mikor egy pozitív hozzászólás érkezik valamelyik írásomhoz. Iszonyatosan nagy léleksimi főleg mert tényleg szívvel-lélekkel csinálom. Ez inspirál, hogy még színvonalasabb bejegyzésekre törekedjek. Új ötletek, új kihívások!

10, A blogolás egy újabb célt is megfogalmazott, jó lenne egyszer az írásból megélni!

mood-writing.jpg

 

Hát, ez az én toplistám. Kíváncsian várom a többiekét!

 

 

Nektek mit jelent az írás és/vagy az olvasás?

 

Dóri