Versatile Blogger Díj

A legjobbkor érkezett ez a számomra nem is kicsi léleksimis elismerés. Az a megtiszteltetés ért ugyanis, hogy kaptam egy blogger díjat! :) Sosem kaptam még ilyenfajta elismerést az írásaim miatt és nagyon szépen köszönöm Andreina-nak, aki megtisztelt ezzel. Komolyan mondom, hogy amikor az ember éppen egy kicsit rosszabb passzban van (mint most én) akkor ezek a kis apró figyelmességek annyira jól tudnak esni.  

 A díjhoz kapcsolódik két feladat is, amit én inkább egy kellemes dolognak neveznék, írás :D

7 random dolgot kell megosztanom Veletek, ami úgy gondolom, hogy nem lesz nehéz, sőt éppen jókor jött ez a feladat, mert már gondolkoztam hasonló személyes hangvételű bejegyzésen. A másik feladat pedig, hogy 15 kedvenc bloggert szintén jelölnöm kell a díjra ami biztos, hogy nem lesz pontosan ennyi mivel úgy gondolom, hogy szám szerint nem olvasok rendszeresen ennyi blogot de igyekezni fogok! :) Azonban lehet, hogy már jelölve volt másnál az illető de úgy gondolom, hogy ez nem probléma, sőt inkább elismerés!

dij.png

 

7 random tény rólam

1, Zöld szemem és vörös hajam van, ami sajnos nem eredeti, havonta festetem. Immáron 4 éve ilyen a hajszínem és az évek során változtattam mindig az árnyalaton, de úgy gondolom, hogy a vörösön kívül én már nem szeretnék soha más hajszínt. Ez szerelem, ilyen egyszerű. :)

2, Kerülöm a napot. Ergo sosem és ezt tényleg úgy értem, hogy sosem megyek a napra! Igen, igen még nyáron sem. Nem vagyok vámpír persze. A legmelegebb időszakokban is 50 faktoros naptejjel kenem be magam még az utcán való közlekedés esetén is, mert túlzás nélkül mondhatom, hogy 10 perc alatt pipacsvörössé égek az meg nem szép. A bőröm egyébként porcelánfehér és nagyon érzékeny. Folyton szoliba akarnak küldeni az emberek, de engem nem zavar, hogy nyáron rövidnaciba fehérek a lábaim. Nekem ez tetszik, és pont nem akarom megerőszakolni a természetet és mandarinszínben pompázni, mert az meg nekem nem tetszik.

3, A pónik iránti rajongásom szinte már beteges. Imádom őket, mert annyira cukik. Innen kaptam a Póni becenevet is, na meg hozzájátszott az is, hogy 159 centi magas vagyok. :D

4, Nem igazán szeretem, ha megmondják nekem, hogy mit hogyan kellene csinálnom, csak azért mert másnak ez a normális. Félreértés ne essék, rendkívül jól alkalmazkodok, csak az elnyomást nem bírom. Nálam az élni és élni, hagyni elv érvényesül maximálisan.

5, 28 éves leszek egy hónap múlva, de a személyimet a mai napig mindenhol elkérik, és általában nem akarják elhinni a koromat. Ez nálunk családi dolog mert a szüleim és a bátyám is nagyon fiatalosak szerencsére. ( De tényleg nem vagyok vámpír! :D)

6, Rendkívül jók az intuíciós képességeim sokszor megérzek dolgokat még a megtörténés előtt. Ez néha jó néha rossz, mert nagyon át tudom venni a másik személy hangulatát és ez azért nem mindig habos kakaó.

7, A hármas szám valamilyen formában mindig jelen van az életemben. Először is 03.03.-án születettem, a 3-as számú utcában lakom és mindig a hármas tételeket szoktam húzni vizsgákon.

 

A jelöltjeim, akiket szeretnék én is kitüntetni ezzel a díjjal pedig:

Réka

Réka

Panna

Maja

Dóri

Címkék: blogger, random, díj, award