Élet, vagy valami hasonló

 

Érdekes dolog, hogy az ember életében vannak időszakok, amikor valahogy annyira megy a szekér, hogy attól ijed meg, hogy „Úristen! Mi lesz, ha ennek vége szakad?” Azt hiszem, hogy én is sokszor beleesek ebbe a dologba, amikor nem tudom/akarom/félek értékelni és csak élvezni éppen a dolgok varázsát. Aztán persze amikor kicsit már nem olyan csillámporos minden akkor meg büszkén nyugtázom magamban, hogy „Na, én megmondtam, hogy ez lesz!” Az az igazság, hogy egyre jobban kezdem belátni, hogy igazából semmi sem történik véletlenül, mindenki a saját maga sorsa kovácsa és basszus, ha hetedszer is elesel, akkor kutya kötelességed nyolcadszorra is felállni! Ha te nem teszed meg, akkor ki fogja helyetted? Senki, úgy bizony.

life-is-beautiful.png

Először is fontos dolognak tartom, hogy már nem úgy nézem a dolgokat, hogy minden szétesett hanem úgy, hogy minden újjáépül. Mondanom sem kell, hogy ez hatalmas gondolkodásbeli különbség. Hiszek a sorsszerűségben és abban, hogy a dolgok nem véletlenül történnek vagy történnek úgy ahogy… maximum később vonjuk le a tanulságokat. Megtanultam azt is, hogy nem feltétlenül jó dolog mindenbe jót látni görcsösen akarni, csak azért mert valami elől menekülve éppen valami másba csap bele az ember, de később persze kiderül, hogy ez egyáltalán nem jó. Teljesen úgy érzed magad, mint egy űzött vad, ide-oda csapongsz, menekülsz, belekezdesz ebbe abba csak, hogy enyhítsed a fájdalmat, a dühödet. Azt hiszed, hogy vigaszt nyújt, neked pedig inkább csak még jobban magával ránt. Arról beszélek, hogy amíg rá eszmélsz vagy a másik eset, hogy valaki rá nem világít erre, hogy igen is kísért téged a múlt és nem tudtad még most sem lezárni addig tehetsz bármit… nem fog jobb lenni. Egyre kevesebb ember van a környezetemben, akit a barátomnak tartok. Igazából egy kezemen meg tudom számolni és ez nem feltétlenül rossz dolog, mert az a pár ember olyan helyet foglal el az életemben, akikre mindig számíthatok. Itt lép be az a dolog, amit már írtam, hogy ezek a hú de nagy álbarátságok egy ideig jók aztán tessék saját példámból okulva azt mondhatom, hogy gyerekek nem éri ez meg! :) Amikor engem rávilágított valaki erre, akivel amúgy olyan nézeteltéréseink szoktak lenni, hogy az valami fantasztikus, de mégis ezért jó az egész. Annyira ismer, hogy egy mondatomból is megérti, ha valami gondom van. Persze amikor kíméletlen igazságot kimondja akkor sértődés van, aztán persze mindig rájövök, hogy” B@zdmeg mennyire igazad volt!” Na, az ilyen emberekből kell a több és nem azokból, akik inkább a fejedhez vágják a dolgokat és rosszindulatból beszélnek, vagy akik csak akkor keresnek, ha valami nyűgjük van amúgy meg lesz@rják a fejed már elnézést.

Nem tudom, hogy mi hozta belőlem ki azt, hogy gyökeresen felforgattam a kis nyugodt, langyos vizes életemet majd egy pillangóhatást generálva ezzel úgy megkavartam a dolgokat, hogy tényleg csak kapkodni tudom a fejem, hogy miért?! Aztán lehet persze okoskodni, hogy ezt így meg úgy kellett volna és izé… de szerencsére nincs ilyen hogy, mi lett volna ha? :) A múlton keseregni meg minek? Azon már úgysem lehet változtatni. Megmagyarázni a dolgokat meg utólag tök felesleges. Egyszerűen csak le kell zárni. Milyen jól hangzik nem? Kár, hogy ez nem mindig ilyen egyszerű, főleg ha mások „áldásos” tevékenysége még meg is nehezíti ezt. Azt azért tudjátok, hogy egyszer majd fordul a kocka? Remélem, ezzel tisztában vagytok kedves rosszakarók.  A másik helyzet pedig az, hogy ha folyton ítélkezel és a többi és a több akkor gondolod, hogy keresni foglak? A válasz pedig egyszerű, NEM! Miért tölteném az időmet olyanokkal, akik ítélkeznek, vagy folyton beszólnak, esetleg még az egész némi rosszindulattal van megspékelve. Akkor váljanak el az útjaink, de amiért úgy érzem, hogy nem éri meg teperni, mert csak sz@rul érzem magam tőle akkor tényleg most mit pazaroljuk egymás idejét?! Fáj ezt kimondani, de az igazság általában nem mindig kellemes dolog.

asked-itx27s-over-left-letting-go-favim_com-571087.jpg

Azt mondják, hogy az ember életében 7 évenként vannak nagyobb változások, mert a sejtek is 7 évente újulnak meg. Ez sem lehet véletlen, hogy a negyedik 7. évem kezdődik március 3-tól, amikor is betöltöm a 28. életévemet. Egyáltalán nem riaszt meg ez a szám, mert úgy vettem észre, hogy minél idősebb az ember ez úgy veszít a fontosságából. Az sem igazán érdekel, hogy általában a megítélés, hogy még minimum egy gyűrű sincs az ujjamon hát ez, hogy lehet? Hát nem tudom! Más élete miért olyan k@rva egyszerű? :D Komolyan mondom, hogy én örülök, ha valamelyik barátom boldog és családot alapít, és nem azt kérdezem, hogy miért? Tőlem miért kell ezt mindig megkérdezni, hogy miért nem?  Nem érzem magam egyáltalán kevesebbnek, hogy nálam ez máshogy alakult. Az ember nyilván ezt azért fejben eltervezi mondjuk úgy, hogy na, én már 26-27 évesen gyereket akarok, csak ez mondjuk nem így működik! :D Ezt a példát csak azért mondtam mert úgy gondolom, hogy egy nőt sokkal több támadás éri és annyi elvárásnak kell megfelelni, hogy néha kicsit bele kellene gondolni, hogy ez reális –e. Nem azt mondom, hogy a feminizmus rossz dolog, de ha eltolódik abba az irányba, hogy akkor legyél mindenben tökéletes, akkor az úgy eléggé torz egy dolog.

A lényeg, hogy érezd, élsz! Ne hagyd, hogy bárki is elhitesse veled, hogy nem vagy elég jó. Örülj a pillanatnak, élvezd, és ne sírj, azért amid nincs, mert az évek annyira gyorsan mennek. Ha padlón vagy próbáld meg úgy felfogni, hogy ez mind a te érdekedet szolgálja. Tanulni fogsz belőle és megerősödsz! A legfontosabb pedig, hogy soha de soha ne mond, hogy feladom! Ha valami elmúlt, örülj neki, hogy megtörtént mert utána valami sokkal jobb vár majd Rád! 

on-letting-go-248641-485-295_large.jpg

 

Dóri