Szülinapos szösszenet #1

Sokszor említettem már, hogy az év eleje nem az én időszakom.  A karácsonyi ünnepek után újból belerázódni a szürke hétköznapokba elég kiábrándító... Szerencsére a február rövid hónap és pikk pakk eltelik és február végén már kezdem érezni, hogy hamarosan beköszönt a tavasz. Egyértelmű, hogy március a kedvenc hónapom nyilván hozzájátszik az is, hogy akkor van a szülinapom de összességében ez az a hónap, ami számomra valami újnak a kezdetét jelenti. A horoszkópba is hiszek valamennyire ezért valahogy mindig úgy érzem, hogy amikor a csillagjegyem belép a képbe akkor teljesen új energiákat kapok én is.  Szerettem volna erre az alkalomra egy személyesebb bejegyzést írni, amiben az elmúlt egy év tapasztalatait osztom meg veletek. A tavalyi évben volt minden, fent és lent, öröm és bánat, de azt hiszem, hogy mindennek oka volt és nem bánok semmit.

random-pugs-saying-happy-birthday.jpg

28 éves lettem én…

1987. március 3-án születtem Győrben hajnali 3:45 körül :D Szerető kis családba születtem, van egy bátyám, aki két évvel idősebb nálam. Azt hiszem, hogy a gyermekkorunkat egy szóval tudnám jellemezni: TÖKÉLETES! A mai napig úgy gondolok arra az időszakra, mint a tökéletes, gondtalan állapotra és igen miért is akartam olyan gyorsan felnőni?! :) A szüleim csodálatos emberek, és ha jómagam csak fele ennyire tudok majd jó lenni, ha egyszer nekem is családom lesz, akkor már megérte. Nem voltam egy problémás gyerek sem tinédzser bár voltak kalandjaim, de azt hiszem nálam ez a nagy lázadás kimaradt. Na, jó! Azért egy időben folyton feketében jártam és Rammsteint hallgattam, talán az mondható über keménynek. :D

Az álmodozás mindig is életem középpontjában állt valahogy mindig egy kicsit rózsaszín ködben jártam és hajlamos voltam álomvilágot teremteni magam köré.  Azt hiszem ez az évek során csillapodott, de néha azért még elkap a gépszíj. Amikor a Vészhelyzet c. sorozat hatására eldöntöttem, hogy én szülésznő leszek az is egy ilyen momentum volt az életemben. Aztán elvégeztem, de nem dolgoztam utána a szakmába, mert úgy éreztem, hogy nem találtam, meg amit keresek. Kell a szenvedély, ha nincs meg akkor elvesztem. Ebben az időszakban próbálkoztam meg az írással is, először de akkor még nem voltak olyan kiforrott elképzeléseim ezzel kapcsolatban tehát jegeltem. Maradtam az egyetemen és elkezdtem a szociális munka szakot. Eleinte nem igazán voltam tisztában azzal, hogy ez mit is jelent, de aztán nagyon megszerettem. Az biztos, hogy emberekkel szeretek és szeretnék is a jövőben foglalkozni. A másokkal való törődés nekem körülbelül a minden, nem is tudom elképzelni hogy mást, csináljak. Az emberek is nagyon hamar megnyílnak nekem és ez egy olyan tulajdonság, amit nem cserélnek el semmiért. Azonban ennek néha meg vannak az árnyoldalai is… sokszor túlságosan beleélem és átveszem mások hangulatát, problémáit és hajlamos vagyok átvenni őket. A hangulatom is úgy tud változni, mint az időjárás. A személyiségem is megosztó lehet mások számára, de magam is ilyen vagyok egyszer fent egyszer lent, de köztes állapot nincsen általában. Azonban most mégis azt kell mondanom, hogy egy ilyen helyzetbe kerültem, amivel sokáig nem is tudtam mit kezdeni.

untitled.png

A 2014-es év nagyon rosszul kezdődött számomra ugyanis meghalt a papám, aki a legbölcsebb ember volt, akit valaha ismertem eddig. Nem múlik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá, nagyon hiányzik. Amikor én már feladtam volna, Ő mindig tudta hogyan lelkesítsen. Azt hiszem, hogy ez az, ami legjobban hiányzik. Az egyetemet is ott akartam hagyni, de amikor a kórházban utoljára látogattam meg akkor megígértem neki, hogy büszke lesz rám és sosem adom fel! Aznap este örökre lehunyta a szemét.

A lehetőségek csak úgy ragadtak rám és azt hiszem, hogy egy kicsit túlságosan is elvarázsoltak bizonyos dolgok. Mondanám, hogy megbántam bizonyos döntéseket, de azt gondolom, hogy mindenki a saját hibáiból tanul és később ezeket nevezzük tapasztalatnak. :) Megtapasztaltam én szinte mindent, barátságot, álbarátságot, seggnyalást, álszentséget… a lényeg, hogy egy idő után már a saját lelkiismeretemnek nem tudtam elszámolni ezekkel a dolgokkal és mielőtt még teljesen feladtam volna az, aki vagyok inkább feladtam mindent. Azóta építgetem fel újra a dolgokat és nem mondom, hogy nem nehéz, mert k@rvára az, de legalább tükörbe tudok nézni! Azt hiszem ez olyan volt, mint egy kijózanító tisztítótűz, ami már körülbelül 5 éve esedékes lett volna, de ilyen az élet. :) Kinek előbb kinek utóbb jön el ez a pont. Nem hibáztatok senkit. Ez az én döntésem volt. Tisztában vagyok a saját hibáimmal és tanultam belőle. Az igazság viszont az, hogy az éremnek mindig két oldala van.

10407846_789426181125437_7881450901895850530_n.jpg

Egyébként érdekes, mert nem lettem más hiába akarja sok ember belém magyarázni… egyszerűen csak nem akarok már másoknak megfelelni csak saját magamnak és a legjobb ebben, hogy ez tényleg felszabadító érzés. A görcsösséget elhagyva újra érzem, hogy „élek”. Ez nem az jelenti, hogy csak úgy vagyok és tengek, lengek és elvagyok, hanem tényleg kezdem megérteni az összefüggéseket. Nem érdekel, hogy éppen hány barátom/ismerősöm van, hogy milyen buli lesz, hogy éppen kiskirálynak érzem magam és úgy járkálok fel alá mintha én szartam volna a spanyolviaszt. Nekem ezek már nem jelentek semmit. Nem érdekel, ha azt mondják, hogy húúú de öreg vagy, hogy a korommal cukkolnak, ha én tökéletesen jól érzem magam, sőt még jobban, is mint a 20-as éveim elején járó kis nyuszinak, ami voltam. Egyébként is szerintem, ahogy az ember egyre idősebb lesz, ez egyre jobban elveszíti a fontosságát. Aki meg ilyeneken pörög, hogy ki hány éves az egy jó nagy idióta már bocsánat, hiszen ő is lesz majd egyszer annyi. :D Nem is értem… gyerekes dolgok ezek de ha valaki ezt élvezi ám legyen boldog ezzel. Nem érdekel, mit gondolnak rólam olyan, akik számomra nem jelentenek semmit. Nem érdekel, hogy már csak pár ember van, akikre mindig számíthatok, mert értük viszont bármint megtennék! Nem érdekel, hogy más nem érti meg, hogy mit miért csinálok, mert én pontosan tudom, hogy jó felé tartok. Unom már a semmitmondó tartalom nélküli kétszínűséget és a megjátszást. Többet nem fogom azt tenni. Nem adok fel magamból semmit, mert nem akarok mindenkinek megfelelni. Továbbra is az élni és élni hagyni elvhez tartom magam. Tele vagyok tervekkel, álmokkal, ötletekkel vagy nevezhetjük ezt bárminek is de végre érzem, hogy lélegzem! A jelenlegi átmeneti állapot, mint ahogy a nevében is benne van átmeneti és utána valami sokkal jobb lesz. Nem hajszolom a dolgokat, de tudatosan minden nap azon dolgozok, hogy jobb legyen! :) A határ a csillagos ég. A háborgó tenger kezd csendesedni… Idealista vagy csak lökött? Nem tudom, de eddig mindig bejött. ;)

 A szülinapos szösszenet második részét a délután folyamán olvashatjátok majd!

Csodaszép napot Mindenkinek!

 

Puszi

Dóri