Mi a fenét tanítanak a főiskolán?!

 Az életre biztosan nem nevelnek, maximum valamiféle burokban élésre. Nem is elkeseredettségemben írom ezt, hanem mert dühös vagyok. Amikor főiskolára jelentkeztem (2007) akkor az egy nagyon sikk dolognak számított… lefordítva boldog, boldogtalant felvettek és mindenki diplomát akart szerezni. Mennyit változtak a dolgok majdnem alig 10 év leforgása alatt mivel most azt halljuk mindenhonnan, hogy szerezz valamilyen szakmunkát, mert a kismillió diplomás mellett, aminek már úgy érzem, hogy semmi értelme nincs,- magyarul kitörölheted vele a segged- mert rohadtul mások az elvárások a „való életben” mint amit te jobb esetben 4 év alatt szép kényelmesen megtanulsz a pad mögött. Nyilván tök jó volt kitermelni évente több száz jogászt meg kismillió mérnököt, bár igaz értük sorba állnak. Az a probléma, hogy nem mindenki műszaki zseni. Ez a felháborodásom alapja.

1378582144_what-the-fuck-is-that.jpg

Rengeteg olyan dolgot, munkát végeztem már életem során, amiről azt gondoltam, hogy ez kb. olyan távol áll tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. Sosem úgy álltam hozzá a dolgokhoz, hogy ez nekem nem fog menni, hanem úgy, hogy én ezt meg tudom tanulni! Ez pedig nagy különbség! A legnagyobb teljesítménynek azt érzem, amikor egy nyáron keresztül német műszaki nyelven, egy spéci programban megtanultam adminisztrálni. Halvány lila gőzöm sem volt a műszaki dolgokról, magyarul sem, de megmutatták, adtak egy esélyt, én pedig megtanultam. Eleinte sokat kérdeztem, de én a néma gyereknek az anyja sem érti szavát elvét szoktam követni, ezért ha nem tudok, valamit inkább kérdezek. Szerencsére türelmesek voltak és szerettem is ott lenni. Amire utalni akarok az az, hogy rendben van, hogy elmész egy állásinterjúra és beadod az önéletrajzod, amibe te bekamuzhatsz akármit, az mondjuk ott úgyis kiderül ha valami turpisság van a dologban. Nem szoktam túlzásokba esni az önéletrajzomba, de nyilván egy „egészséges fényezés „még belefér. Hát egy elég friss élményem van arról, hogy milyen az amikor rohadtul senkit sem érdekel az, hogy te milyen szuper dolgokat sorolsz fel magadról az életrajzodba, hanem gyakorlati tudást kérnek. Könyörgöm! Pályakezdőként, honnan a viharból lenne nekem olyan? Viszont abban biztos vagyok, hogy meg tudok tanulni egy bizonyos séma mentén akármit, amit aztán napi szinten el tudok végezni. Hogy is van a mondás? Gyakorlat teszi a mestert? Igen, jobb esetben, ha kapsz esélyt. Honnan a búbánatos életből lenne több éves tapasztalatom, amit minden álláshirdetésnél beleírnak?! Nem arról van szó, hogy nem akarok dolgozni, mert rohadtul nem így van. Nem is az van, hogy feladom, egyszerűen csak dühös vagyok, azért mert most jön ki az, amikor valaki éppen rájön, hogy ja baromi jók ezek az egyetemi évek csak az a baj, hogy ami 5 éve ilyen volt, az most éppen olyan. Amikor szembesülsz azzal, hogy az életben ilyen jó dolgod, mint a főiskolán volt, sosem lesz! Ez a szabadság. Amikor meg kifelé tartasz belőle akkor meg jön a kétségbeesés meg a bizonytalanság, szorongás, hogy nincs jövőképed. Lehet, hogy nekünk millióval több lehetőségünk van, mint a szüleinknek volt anno, de biztos, hogy ez jó dolog? Tényleg ennyire könnyű lenne? A második főiskolai végzettségemet fogom, ha minden jól megy 3 hét múlva megszerezni, de fogalmam sincs, hogy mi lesz utána… ez meg rohadtul félelemmel tölt el. Pozitívan állok hozzá, de folyton akadályokba ütközök. Van egy középfokú gazdasági végzettségem, két nyelven beszélek folyékonyan. Lehet csak az elvárásaim nagyok, saját magammal szemben, de nem látom egyelőre az alagút végét. Ennek is biztos oka van.

l_anger_management_set.jpg

 

Kapunyitási pánik vagy más néven posztadoleszcencia jelenség? Erről is írtam a szakdolgozatomban, hogy manapság mennyi hozzám hasonló fiatal van. Erről ITT olvashattok. Nem igaz, hogy nem akarunk kilépni a munkaerőpiacra (már aki), hanem egyszerűen folyton a nagy bizonytalanságot látjuk magunk előtt. Azt meg valljuk be, hogy ciki vagy nem, de diákmunkát még most is előbb találok. Miért tanultam eddig? Mert lehetőségem volt rá, szerencsés voltam, mert támogattak a szüleim, a családom. Ez sem adatik meg mindenkinek. Én meg húztam, kiélveztem addig ameddig lehetett. A legszebb éveim voltak. Azt gondoltam, hogy ezekből csak profitálhatok, hiszen akkor még ilyen világ volt.

Már eljátszottam a pornózás gondolatával, a mekis munkával, de lehet, ha jelentkeznék a következő Éden hotelba mesés karriert futnék be. Nem szeretem a könnyebb megoldásokat választani, de a környezetemben is azt látom, hogy egyre több az aki feladja az itteni életét és máshol új életet kezd. Azt hiszem, hogy eddig nem voltam ehhez a lépéshez elég bátor, de egyre közelebb kerülök hozzá. Egyszerűen nem látom itt a jövőmet. Máshol sincs kolbászból a kerítés, én ezt jól tudom, de amikor pofán röhögnek és azt kérdezik, hogy : „Mit tanítanak a főiskolán?!” mindezt olyan lenéző stílusban, hogy akkor tényleg elgondolkozik az ember, hogy mi a fenének tanulni??? Megéri? Meg fogja érni? Nem becsülnek meg. Lehet, hogy máshol majd igen? Könnyen előfordulhat. A felsőoktatásban tanultakról meg annyit, hogy már saját magam is azt gondolom, hogy el kellene gondolkozni az egész rendszeren. Tanultam volna inkább valami szakmát, amivel most vígan eléldegélhetnék, és nem kellene azon gondolkoznom folyton, hogy mi a fenét ronthattam el?! 

Nektek mi a véleményetek erről?

Dóri