„Miért nem akarok gyereket?”

 A téma nagyon is aktuális számomra is ezért gondoltam úgy, hogy le kell írnom az álláspontomat. Először is szeretném leszögezni, hogy én nem tartozom sem azok közé, akik kijelentik, hogy nem szeretnének gyereket vállalni, sem pedig azok közé, akik elítélik ezeket a nőket. A két tábor közé sorolnám be magam. 28 éves nő vagyok, egyedülálló, gyermektelen. Miért is emelem ki ezeket a dolgokat? A Cosmopolitan magazin közösségi oldalán megjelent egy olvasói levél, ami heves indulatok és szélsőséges pro és kontra véleményeket váltott ki az emberekből.

Ahhoz, hogy megértsétek, hogy miről is van szó, olvassátok el a cikket, amit ITT találtok!

 

A hozzászólásom a következő volt:

"Szerintem mindenkinek privilég joga eldönteni, hogy hogyan áll ehhez a témához. A környezetének meg illik tudomásul venni és elfogadni, ítélkezés nélkül. Az a baj, hogy ez sajnos nem jellemző társadalmunkra.." Nagyon sok lájkot kaptam rá, szám szerint 100 felett és úgy gondolom, hogy ez jelent valamit!

Személyes indíttatásom oka nagyon egyszerű, mert saját magamon tapasztalom, hogy egy a 20-as évei végén, 30-as évei elején járó nőt mennyi stigma ér azzal kapcsolatban, ha még nincs gyereke illetve nem gondolkodik a gyermekvállaláson. Azt már meg sem merem említeni, hogy ha nincs párkapcsolatban, akkor aztán tényleg úgy néznek az ember lányára, mint valami ufóra. Igenis azt mondom, hogy én is ahhoz az „elveszett generációhoz” tartozom, akiknél már mindig kicsit (nem kicsit) kitolódott. Kezdjük mindjárt a tanulmányokkal és a lehetőségekkel. Nagyon sok lehetőségünk van szinte minden értelemben, aminek kvázi csak a pénztárca és optimális esetben a szülői hozzájárulás szab határt. A sok lehetőség mellett azonban rengeteg az elvárás is. A XXI. századi NŐNEK -igen, csupa nagybetűvel- már mindenben tökéletesnek kell lennie: legyen sikeres a munkájában, legyen jó szerető, legyen tökéletes családanya és a sort folytathatnám… Nyilván én is 18 évesen azt gondoltam, hogy 10 év múlva már minimum szakmailag a toppon leszek, legalább egy gyerekkel és így lesz kerek minden. Hát ez egyáltalán nem így történt. Tanultam aztán még tanultam és most a második diplomám megszerzése előtt egy héttel mégis úgy érzem, hogy bár az „álmaim” nem valósultak meg, de nekem így jó.

21699355_d63663906378457c5ff278d7c86a1c48_xl.jpg

Természetesen én is látom a közösségi oldalnak hála, hogy bizony már az ismerőseim/barátaim többsége a családalapítás fázisában van. Azt gondolom, hogy ez teljesen normális dolog, ami persze eleinte frusztrált, hogy más már elköteleződött, gyereket vállal akkor velem mi lehet a baj? Egy időben folyton ez a kérdés motoszkált a fejemben. Nagyon szerencsésnek tartom azt, aki a mai világban talál magának egy társat, ez kinek előbb, kinek pedig utóbb jön el. Én nem ítélkezem azok felett, akik teleposztolják az üzenőfalukat a kis trónörökös fotóival, mert teljesen érthető, hogy nekik most ő a világ közepe és iszonyatosan büszkék rá. Azonban azt talán én is elvárhatom, hogy olyan képeket posztolgassak, amilyeneket akarok. Ha éppen arról, hogy buliba vagyok, netalán még alkoholt is iszom és ne keljen emiatt magyarázkodnom vagy ne nézzenek emiatt le. Ne azonosítsanak folyton a Szex és New York szereplőivel és ne tartsanak furcsának, csak mert nekem nem az a legfontosabb témám, hogy melyik a legszuperebb popsikenőcs. Szeretek bulizni, ha úgy tartja kedvem még iszom is és eljárok néha napján és kimaradok hajnali 3-ig, de mi is ebben a kivetendő? Azt hiszem itt is a legfontosabb dolog az elfogadás. Fogadjuk el, hogy nem minden esetben vagyunk ugyanabban az életfázisban. Személy szerint semmi bajom sincs azokkal, akik napi szinten kiposztolják csemetéjük minden örömteli pillanatát, de azért a „kicsi kincsem első kakija” posztok azért nálam is kiverik a biztosítékot. Vannak azért bizonyos határok, de pl. a csatak részeg fotókról is ugyanez a véleményem van, ami illik és van, ami egyszerűen nem. Lehet, hogy az olvasói levél írója egyszerűen csak a visszajelzést kapja a környezetétől, hogy vele valamiféle probléma van és kicsit besokallt ettől, de az is lehet, hogy nem. Aztán jönnek a számomra feleslegesnek vélt fröcsögések. Az olyan típusú hozzászólások, mint: „ Önző vagy, hogy nem akarsz gyereket” vagy „Majd 40 évesen bánni fogod” és a többi… Abba bele sem gondolnak mások, hogy lehet valaki nem azért gondolkodik így mert hevesen tiltakozik csak egész egyszerűen még nem foglalkoztatja a téma! Attól még lehet valaki „normális”. A felbőszült anyukák kontra szingli vadmacskák egy véget nem érő felesleges vita. Azt hiszem senkinek sincsen joga mások magánéletében vájkálni.

Nekem eszemben sincs elítélni az anyukákat, az egyedülálló nőket, az útkeresőket vagy akárkit is. Azt gondolom, hogy a probléma gyökere sokkal összetettebb. Ha valaki megkérdezi én is csak azt tudom válaszolni, hogy 28 éves vagyok, egyedülálló és jelenleg egyáltalán nem foglalkoztat a gyermekvállalás kérdése. Ez amúgy is privát dolog és nem szoktam csak úgy random hangoztatni. A „kiakadásom” oka amúgy abból fakad, hogy egyszerűen már elegem van a magyarázkodásból, (mint az olvasói levél írójának) hogy folyton stigmákat és ostoba megjegyzéseket kapok csak mert nem a klasszikus, mások által normálisnak tartott életformát követek. Egyáltalán lehet általánosítani? Szerintem nem. Ezért gondolom úgy, hogy mindenkinek szuverén joga van ezzel kapcsolatban véleményt mondani, elveket követni, de a legfontosabb, hogy tartsuk már tiszteletben a másikat, akármit is gondol vagy akármilyen életet él. Felesleges magyarázkodás az egész. Én sem kérdezem meg soha a gyerekes barátaimtól, hogy miért vállaltak gyereket? Számomra ez nem kérdés. Van, aki 20 évesen van, aki 40 évesen érzi azt, hogy anya szeretne lenni. A legfontosabb dolog az, hogy senki se akarjon megfelelni másoknak, csak magának! Ezt azonban nem csak a gyermekvállalásra, hanem az élet bármely területére rá lehet húzni… 28 éves vagyok, és igen egyszer majd szeretnék gyereket, de nálam még nem jött el az ideje.

Ti mit gondoltok erről a témáról?

 

Dóri