#1 A pletyka

Terápiás hatásai a szívverés felgyorsulása, ami azonban csökken, ha valakivel megoszthatjuk. Ennek hatására a szívverés csökken, jobban érezzük magunkat. Az információ átadásával megakadályozhatjuk akár azt is, hogy valakit kihasználjanak.  Bűntudat? Nincs.

11828808_624408320995805_5570288797467982383_n.jpg

Ha azonban önkényesen a saját érdekeinket nézve kiemelünk részeket, amivel károkat okozunk arról, akiről beszélünk az már veszélyes.  Elakadtunk, félünk, és inkább meglépjük ezt. Félünk. A saját érdekeinket nézzük, és nem törődünk azzal, hogy a másiknak mit okozunk ezzel. Ez az önzőség és az önbizalomhiány. Amit másokról mondunk, inkább rólunk árulkodik. Miért is írok erről a témáról? Mert az utóbbi időben rengetegszer tapasztaltam az emberi rosszindulatúságból eredő ártó szándékú összevissza pletykálást és sz@rkeverést.  Sajnos igaz az, hogy aki egy kicsit kitűnik a tömegből, aki mer másképp gondolkozni, aki nem a nyájat követi és szeretne újítani, változtatni azzal még mindig nem tudnak mit kezdeni az emberek. Ennek a „kezelésére” inkább kibeszélik, kigúnyolják és próbálják kipöckölni a színről. Úgy éreztem ideje tiszta vizet önteni a pohárba! Lássuk csak azokat a kérdéseket, amiket valahogy senki sem mert nekem soha feltenni pedig biztosan válaszoltam volna rá. Vannak dolgok, amik már aktualitásukat vesztették, de mégis úgy érzem, hogy azok, akik beszélnek rólam, eléggé fals infókat adva másoknak ezzel azok „megérdemlik”, hogy végre világosan lássanak! Nem mintha közük lenne hozzá és lehet a kutyát nem fog érdekelni, amit most írok, de nekem mégis fontos.  Lássuk csak! Hozzáteszem, hogy nem akarok reflektorfénybe lenni, nem hiányzik. Sok dolog viszont igen. Az idő megszépíti az emlékeket és nekem semmi okom a rosszra emlékezni.  

MINDEN, AMIT HALLOTTÁL RÓLAM IGAZ! Ugye milyen szuper lenne ezt hallani? Te pedig kaján vigyorral a képeden boldogan konstatálnád, hogy „Én megmondtam!” Hát csalódást kell okoznom, mert ez túl egyszerű lenne és nem valós.

Miért tűntél el olyan hirtelen az egyetemi életből?

Nem éreztem már magaménak. Nem tudtam azonosulni sok dologgal, a vezetéssel, a döntésekkel. Úgy éreztem falakba ütközöm és már az egészségem látta kárát. Pánikrohamaim lettek és bizony nem volt jó érzés éjszakánként néha arra kelni, hogy zakatol a szívem, fuldoklom és sírásroham tör rám. Imádtam ott lenni, imádtam csinálni, de már nem volt ugyanaz. Megosztó személyiség voltam mindig is, ezzel nincs semmi baj, de akkor már baj van, ha csak a rosszat látják benned, mindenki más meg tökéletes. :) Furcsa dolgok ezek. Nagyon kemény időszak volt ez számomra, amikor szó szerint a kutya sem törődött azzal, hogy vagyok csak néhányan kérdezték meg, hogy mi történt. Annak a pár embernek nem lehetek elég hálás annak ellenére, ha nem mindig mutattam ezt ki, mert az igazság az, hogy sosem lehetek elég hálás. Aztán tavasszal egy komolyabb egészségügyi problémám miatt volt egy műtétem (amit senkinek sem kívánok, még az ellenségemnek sem) ami miatt egy hónapra kényszerpihenőre kényszerültem és ez kicsit visszahúzott a melankóliába. Az egyetlen jó dolog, amiből csak profitálok ezek után az az írás. Na meg, hogy eggyel vastagabb bőrt növesztettem az arcomra. :) Azt hiszitek, hogy egyszerű volt? Hát nem. Kőkemény volt végigcsinálni ezt a periódust annak ellenére, hogy az én döntésem volt. A másik ami nagyon fájt, hogy olyanok szúrtak hátba, akiktől a legkevésbé számítottam rá. Iszonyatosan nagy tanulópénz volt.

6_12.jpg

Kivel, mit, hogyan, mikor, meddig?

Na, ez az a dolog, amihez a világon senkinek semmi köze. Tudjátok magánélet. Én elhiszem, hogy szeret mindenki az ilyesfajta dolgokon csámcsogni, de ez TABU, igen csupa nagybetűvel. Mint a betegségem vagy a pánikbetegség bár azt egyáltalán nem szégyellem, mert úgy gondolom sokan küszködnek ilyen problémákkal.

large_4.jpg

Nem vagyok egy zárkózott ember, szeretek beszélni magamról, a hibáimról, a gyengeségeimről is, mert nem érzem azt, hogy ezeknek a feltárásával kevesebb lennék. Nyilván ha írsz magadról és engeded, hogy mások belássanak az életedbe, a gondolataidba, az érzéseidbe az hatalmas támadási felületet hagy rajtad. Nem félek írni, beszélni őszintén akár kényesebb témákról sem mert egyáltalán nem kell szégyellni azt, hogy érzel, hibázol, elbuksz, talán tanulsz belőle vagy még ötször elköveted ugyanazt a szarvashibát. Ha mégis tanultál belőle akkor szerencséd van, ha meg nem akkor talán jó példával szolgálhatsz másoknak. Ezek után, ha kérdésed van, kérdezz! Ne kavarj! Te mennyire vagy őszinte magaddal és másokkal? Bántottál már meg valakit, csak mert a saját érdekeidet nézve beszéltél? Ez olyan, mint a gyorskaja, amiről tudod, hogy árt, mégis megeszed, mert jó. Ha igen egy dolgot tanácsolhatok. A megbocsátást. Magadnak, elsősorban mert e nélkül semmit sem fog érni és csak cipeled tovább magaddal ezt a terhet. Aztán egyszer csak összeroppansz alatta. Hidd el nem éri meg.

Dóri