#2 Kapunyitási pánik, gátlások levetkőzése, avagy egy drámakirálynő vallomása

A „Sohaország gyermekei „sorozat, az eddigi legnagyobb siker volt talán a blogon és nagyon sokan kértétek, hogy folytassam. Nos, eljött az ideje, de egy kicsit más szemszögből!

Ha kíváncsiak vagytok az előző két részre ITT és ITT megtaláljátok!

Azt hiszem, hogy a téma azért is fekszik nekem annyira, mert én is éppen átéltem illetve átélem az ezzel kapcsolatos nehézségeket. Miért nehézség? Mert amikor tényleg egy hatalmas váltás következik be az ember életébe, akkor bizony a megszokás, mint nagy Úr eléggé be tud inteni vagy éppen az emlékek, a szép emlékek, mert minél jobban felejteni akarsz annál nehezebb. Egy Lana del Rey idézettel szeretnék kezdeni: „Everyone can start again, Not through love but through revenge”. Vagyis Mindenki újrakezdheti nem szeretet által, hanem bosszúval. Nos, a bosszú véleményem szerint nem old meg semmi, mert azzal magunkat is mérgezzük azonban az igazság kimondása olyan terheket vehet le az ember válláról, ami után tényleg fellélegezhet. A legféltettebb „titkom” sosem akartam elmesélni, mert a bizalmas dolgok nyilván senkire sem tartoznak. A bizalmi része már nem aktuális, mert már kitudódott a részletek nem lényegesek. Azt mondta nekem valaki, hogy ez fegyver a kezemben. Azt mondom, hogy ezek után nem lesz fegyver a kezembe és még hálás is vagyok, hogy ez így alakult, legalább az én verzióm is napvilágot lát. Nem a bosszú vezérel inkább a szeretet része… elfogadom magam, megbocsátok magamnak és ezáltal nem hiszem, hogy rossz ember lennék.

11870803_10152910168581755_8437798314291491013_n.png

A kapunyitási pánik egészen új dimenziókat nyitott meg számomra sajnos. Az elmúlt napokba, mint valami időkapszula új rohantak meg az elmúlt 5 év nagyon is szép eseményei. Az idő minden emléket megszépít és hát igen szerintem sokunkról elmondható, hogy néha visszavágyik abba az állapotba, amikor még minden szép volt, felhőtlen és szabad. Amikor az egyetem alatt nem volt gondom olyanokra, hogy pl. lassan törlesztenem kell a diákhitelem. Ez a tökéletesnek tűnő állapot elmúlt és bizony nem szabad, hogy a múlt hatással legyen a jelenre, mert az elmúlt, de a fene egye meg hát hiányzik. :) Hiányoznak helyzetek, események, emberek. Na, tessék micsoda jellemhiba! Egy szó, mint száz elég letargikus hangulatba kerültem és igazából nem tudom, hogy majd mi fog kirobbantani ebből az állapotból. Gyanítom, hogy a környezetem agyára megyek most, ezért köszi azoknak, akik elviselnek! Az is nagyban nehezíti a dolgomat, hogy nyár van, uborkaszezon és mivel túl sok időm van agyalni hát ez az eredménye. Remélem, hogy szeptemberben beindul a pörgés, és még ha nem is lesz egy jó nagy DELETE gomb a fejembe legalább a fájdalom, amit most érzek az enyhülni fog. Azért mondom, hogy fájdalom mert tényleg az. Sok mindent lehetett volna másképp tenni de „az élet tragédiája” az, hogy nincsen HA és minden jónak vége szakad egyszer. Ámen. Szóval, ha azt érzed, hogy nehezen birkózol meg hasonló dolgokkal elárulom, hogy nem vagy egyedül. Nehéz boldogulni a nagybetűs életben, főleg ha egy kis burokban éled a világod sokáig. De hidd el, hogy meg tudsz vele birkózni! Nem lesz egyszerű, sőt rohadt nehéz lesz, de ezek olyan helyzetek, amikből később csak profitálhatsz, hiszen lelkileg nagyon megerősít, még ha most nem is ezt gondolod. Én is még csak most csipegetem az elhullott önérzetem a padlóról, de mindig lesz szivárvány. A legjobb dolgok különben is akkor jönnek, amikor nem számítasz rá. :)

A lélek fájdalma

Amikor az ember olyan mélyen gyökerező, be nem gyógyult sebeket cipel azt már nem elég kihúzni, hanem azt ki kell ásni és a probléma okát kell „kitépni”. Ezért fontos, hogy bocsáss meg magadnak és másnak/másoknak, mert csak így tudsz továbblépni. A legnagyobb fájdalmam és egyben a legnagyobb félelmem is arról beszélni, ami az elmúlt években történt velem. A legkisebb részletekig nem szeretnék belemenni, de a lényeg, hogy olyan problémával találtam szembe magam, amiről sosem gondoltam, hogy nekem lehet. Azt hiszem, hogy már egyáltalán nem szégyellem, de pár hónapja még nem így gondolkoztam. Rengeteget küzdöttem egy nőgyógyászati problémával, ami heti orvoshoz járás, undorodást magamtól és rengeteg pénzt meg energiát emésztett fel. A pénz nem is számít igazán, hanem az a sok fájdalom, fizikai és lelki, amire ha visszagondolok, még most is elérzékenyülök és könnyes lesz a szemem. Amikor azt érzed, hogy koszos vagy, undorító vagy ez olyan dolgokban akadályoz, ami a mindennapjaidra kihat az már komoly probléma.

hqdefault.jpg

Elvesztettem önmagam és amilyen könnyű volt ezt elérni, újra összerakni magad az bizony sokkal nagyobb és lassabb folyamat. Önbizalom terén így sem voltam soha eleresztve, de ez még rátett egy lapáttal és visszahúzott. A történet áprilisban csúcsosodott ki, amikor szükségessé vált egy műtét ezek miatt, mert ha nem végeztettem volna el, akkor bizony a későbbi gyermekvállalás is kétséges lett volna. Ez az, ami megrémisztett, hiszen lehet, még egyáltalán nem gondolkodok ezen, de ez remélem, egyszer majd megváltozik, mert egyelőre még csak remélni tudom. Nos, ha te ismertél, már akkor is akkor remélem már világossá vált, hogy sokszor miért viselkedtem úgy ahogy. Miért volt egy zizzent korszakom, mert tényleg erre nem találok jobb szavakat, ezért volt. Tudom, hogy sok embert megbántottam akkor ezért csak annyit tudok mondani, hogy sajnálom. Azoknak, akik meg mellettem álltak sosem tudom majd kifejezni a hálámat és a feltétlen bizalmamat. Ősszel megyek kontrollra, remélem már pontot tehetek ennek a problémának a végére.

A test fájdalma

Nagyon sokszor mondjuk, hogy ezt vagy azt nem szeretjük magunkon és hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, ami jó rajtunk. Kemények vagyunk magunkkal! A média is manapság csak ezt szajkózza, hogy legyen tökéletes tested, legyél tökéletesen szép, mert csak így tudsz érvényesülni. Ez lehetetlen küldetés, mint tudjuk, hiszen nem lehet az élet minden területén megfelelni és egyre nehezebb is, mert manapság gyengének lenni nem menő. Az érzéseinkről beszélni meg pláne nem pedig ez az alapja mindennek. Nem attól vagy gyenge, hogy őszintén beismered, hogy bizony vannak rossz napjaid és néha elbuksz, mert ezeknek a kimondása csak erősíteni fog. Senkinek az élete sem könnyű, de a legrosszabb az, ha valamilyen elvárásoknak akarsz megfelelni. Hogy is tudnál megfelelni másoknak, ha közben tele vagy önbizalomhiánnyal? A válasz pedig egyszerű: sehogy. Először magadnak kell megfelelni, magaddal kell rendbe jönnöd utána jöhet a többi. A legnagyobb mumusom a testem. Nem szégyellem bevallani, hogy voltam 72 kiló, hogy egész gyerekkoromban dagadt disznónak csúfoltak és bizony ezek azért elég nagy nyomot tudnak hagyni és a felnőtt létedre is kihat. Megküzdöttem az evési zavarokkal, hashajtóztam magam, hánytattam magam, nem ettem, de most megtaláltam az arany középutat bár néha a rossz szokások visszatérnek. Ezek az évek sajnos nem múlnak el nyomtalanul. Évekig sanyargattam a testem, de most eljutottam oda, hogy igenis le merek bikinire vetkőzni (7 évig nem voltam strandon előtte), smink nélkül az utcára menni és nem érdekel, hogy bizony vannak rajtam striák mert ezek arra emlékeztetnek, hogy az a -17 kiló mekkora teljesítmény volt és igenis büszke vagyok rá! Soha többet nem akarok olyan lenni amilyen voltam.

phototastic-2015_08_11_8d811778-32d9-43cb-82c2-3b9b0dc20738.jpg

phototastic-2015_07_28_c6b499d5-1609-414f-a0b3-901a8cd0ce14.jpgSzóval, amikor valakit megszólsz a külseje miatt, először gondolj bele, hogy ezek milyen komoly hatással lehetnek a későbbiekben rá. Te örülnél neki, ha valaki különféle jelzőkkel illetne a testeddel kapcsolatban? Ha kinevetne, azért mert szorongsz, mert néha hülyeségeket csinálsz ezek miatt? Kinevetnéd azt, aki sokszor nem mer emberek közé menni, mert fél, szorong, pánikol? Sokszor még a lakást is nehéz ezek miatt elhagyni. Ha mindenki egy kicsit magába nézne, rájönne, hogy amit másokról mondunk, az sokkal inkább magunkról árulkodik! A szavak pedig tényleg ölni tudnak! Néha csak arra van szükségünk, hogy a dolgok mélyére lássunk, és akkor bizony elgondolkozunk. 

Konklúzió

Összegzésként azt mondom, hogy nem akarok a reflektorfénybe lenni, azért mert ilyenekről írok. Nincs feltűnési viszketegségem és csak egy célom van ezzel, hogy így kitárulkozom. Ha legalább egy embernek segít az, hogy tudja nincs egyedül a hasonló problémáival akkor már megérte. Ha elfogadja azt, hogy mindenkinek lehetnek rossz napjai, smink nélkül, nem tökéletes testtel is lehetünk boldogok. Még úgy is, ha szeretsz, de nem viszonozzák, ha bízol, de elárulnak, ha hülyeséget teszel, hmm van élet ezek után. Mert minden csak rajtunk múlik. Egyszer fel kell nőni, még ha nehéz is, de nem a külsőségek fognak számítani a végén.

404064_402242379840389_76472523_n.jpg

Minden nap együtt éltem ezzel a fájdalommal és ez része az életemnek, de nem akarom, hogy a továbbiakban hatással legyen rám, tiszta lapot akarok. Még most is fáj, és csak bízni tudok abban, hogy ez enyhülni fog, hogy egyenesbe jövök. A sok jó emlék és a sok fájdalom. Most csak várni tudok és nem türelmetlenkedni, legalábbis próbálok. Ezen dolgozok minden nap, nem adom fel egykönnyen. :) Volt, aki megbántott, akiben nagyon bíztam, akire még így is az életemet is rábíznám, csak az a tüske mindig ott marad. Ha egy dolgot tanácsolhatok, az az lenne, hogy ne éljetek vissza más bizalmával, mert az egy olyan dolog, amit az ember nem ad könnyen viszont nagyon egyszerűen el lehet veszíteni. Mielőtt meggondolatlanul cselekednétek, és az önérdekeiteket helyezitek előtérbe, gondoljatok bele abba, hogy fordított esetben nektek hogyan esne. Az „árulás” nem csak annak árt, aki elszenvedi, hanem az „áruló” gyengeségét is mutatja, hogy bizony lehet, hogy vaj van a füle mögött és az ezzel az egyszerűbb megoldást választja. Megéri? A választ nektek kell tudni. Aki szeret, azért szeret, aki vagy a hibáiddal együtt és nem azért mert valakinek a valakije vagy, esetleg a neved mögött/előtt valamilyen tisztség van. Ezt megélni nem egyszerű és nagyon sok befektetett energiára van szükség, de megéri. Annak ellenére mondom ezt, hogy én még közel sem tartok itt, de hiszem azt, hogy egyszer eljuthatok erre a „tökéletes” állapotra.

Dóri