Imák, ízek, szerelmek

Tudom, tudom a könyv és a film címe helyesen? Ízek, imák szerelmek. Nem véletlenül írtam kicsit felcserélve a szavakat.  A Lélekmorzsák rovatban már sokszor olvashattatok arról, hogy miért is kezdtem el írni, hogy milyen spirituális útkeresés fázisában vagyok/voltam és hogyan találtam újra önmagamra. Továbbra is azt gondolom, néha ki kell zökkennünk a komfortzónánkból, és ha minden szétesik körülöttünk az egy jelzés, hogy az életünk lehet nem jó irányba tart. Aztán szépen összerakjuk a kirakós darabjait és lám, visszagondolva rájövünk, hogy minden a mi érdekünket, fejlődésünket szolgálta.

66e6e8b08b70c7e19363f95a7fd75e3c.jpg

Imák

 Lassan egy éve már, hogy mindent a hátam mögött hagytam, amiről akkor még azt hittem, hogy az életem és nem is tudtam magamnak elképzelni semmi mást. Mondhatni egyedül maradtam, mint a kisujjam és tényleg voltak időszakok, amikor senkire sem számíthattam. A legjobb dolog ebben az volt, hogy elkezdtem írni, elkezdtem a blogolást és kimondani is hihetetlen, de ennek már majdnem egy éve! Legyünk nagyon pontosak: 10 hónapja. :) Az évszak pedig tél volt tehát pazarul illett a depressziós önmagamhoz. Aztán tavasz lett, a kedvenc évszakom, a szülinapom is ekkor van. Kezdtem felépíteni a dolgokat, apró lépésekkel, de céltudatosan haladtam. Elkészült a szakdolgozatom majd hipersebességgel köszöntött be a nyár. Tudom, hogy a legtöbb ember imádja a nyarat, én nem tartozom közéjük. :D Idén meg pláne nem lettem nagy rajongója. Egy elcseszett fesztiválozás után, ami már eleve rosszul indult aztán még egy törés. Elvesztettem valakit, akiről azt hittem, hogy szintén elveszíthetetlen. Van ilyen szó egyáltalán? Nyilván voltak történések, amiket én is jobban lereagálhattam volna, de sajnos ő olyan dolgot tett, amivel a felépített bizalmamat egy pillanat leforgása alatt lerombolta. Az önérdeke ezt kívánta és nem érdekelte, hogy nekem ezzel milyen fájdalmat okoz. Tudjátok, van olyan pillanat, amikor a lufi szétdurran. Na, ez volt, az A PILLANAT, amikor a rózsaszín felhő felszállt és helyette a szürke valóság érkezett. A vicces az egészben mégis az, hogy évek óta először megint az a lány lettem, aki mindig is voltam csak kicsit elfelejtette önmagát. Kijózanító volt és úgy érzem, hogy kellett is! Megint egy kicsit magam alatt voltam, de már nem volt ugyanaz, mint télen. Az ember, ha sokat tapasztal, akkor a dolgokat egy idő után másképp látja. Nem éreztem azt, hogy a világ megint összefogott ellenem, hanem az összefüggéseket meglátva hittem már, hogy minden azért történt, hogy nekem jobb legyen. Ha azt gondoljátok, hogy ezek magasztos szavak és nem ilyen egyszerű, mert szerencse is kell, akkor részben igazatok van. Semmi sem hullott nekem sem az ölembe és nem gondolom, hogy szerencse volt, hanem igenis megdolgoztam érte! Egyikünk élete sem könnyű, de a kulcs egyszerűen csak az, hogy hogyan kezeled a dolgokat és hogyan állsz hozzájuk!

tumblr_ms2d9ohwnd1rztv20o1_500.gif

A sok-sok történés után egy héttel megcsörrent a telefonom és egy állásinterjúra hívtak majd 2 nappal ezután megkaptam álmaim állását. Erről ITT olvashattok. Véletlen? Nem hiszek bennük. Az élet mindig azt adja, amire éppen megérettél. Továbbra is azt vallom, hogy nincs szükségem olyan emberekre az életemben, akik nem hisznek bennem, akik irigyek a sikereidre, akik nem bátorítanak, hanem csak kihasználnak.  Lehet, hogy én is megbántottam pár embert, de ha jobban belegondolok, aki velem volt a „sötétebb időkben” és most is, akkor egyáltalán nincs bűntudatom. Az élet egy körforgás, egyszer fent egyszer lent mégsem csinálnék semmit sem másképp a múltban. Azt hiszem, hogy az elfogadás egy roppant fontos tényező, ha ezt nem tudod megtenni, akkor nem is tudsz továbblépni. Mostanában egyre több olyan régi ismerőst látok, akik látszólag lubickolnak a népszerűségben, a sikerben de közben, meg aki ismeri őket, azt is láthatja, hogy ide-oda csapódnak és rohadtul nem találják önmagukat, de mesterien elhitetik a külvilággal, hogy minden tökéletes. Na, igen ezen már én is átestem. :) Ez az, amit soha többet nem akarok az életemben! Rengeteg olyan emberrel ismerkedtem meg ez idő alatt, akik most már az életem részei és sosem gondoltam volna, hogy ez így lesz. Annyira távolinak és hihetetlennek tűnt. Hálás vagyok érte! A bloggerközösség is egy ilyen, mert nagyon sokat adtak nekem ezek a nagyszerűbbnél nagyszerűbb lelkek. :)

Ízek

Tegnap jöttem rá egy közös családi vacsora alkalmával, hogy én vagyok az, aki a legtöbbet eszik és a legtovább. :D Ez mégsem töltött el rossz érzéssel, mert végre visszajött az étvágyam és ez nagy szó! Az elmúlt három év során rengeteget küszködtem az evési problémákkal, ami inkább a nem evésben merült ki és bizony elég sokat fogytam is. A súlyomat igaz azóta elég szépen tartom, de mégsem volt az igazi. Azért ettem, mert enni kell és pont. Nem igazán élveztem az ízeket, a tartalmat, a külsőségeket. Az ember ilyenkor olyan, mint egy zombi. Vannak a megszokott dolgok a napokban: felkelsz, munkába vagy suliba indulsz, eszel, tanulsz, hazaérsz stb. Azt gondolom, hogy a spirituális útkeresés fázisa nekem előbb jött mint az evés iránti szenvedély de most annál inkább élvezem. A minap egy barátnőm meg is jegyezte, amikor egy hatalmas melegszendvicset toltam be, hogy „Úristen! Ez hogy fért beléd?” Hát kicsit a bors, de erős. :D

tumblr_np7w29koeq1sh3u04o1_500.gif

Újra felfedeztem az evés örömét, az ízek kavalkádját és mostanában azt vettem észre, hogy kísérletező lettem. Olyan ételeket, italokat is kipróbálok, amiket eddig még nem. Nem csak az ételek iránti étvágyam jött meg, hanem az élet minden területére valamilyen formában. A legapróbb dolgokért is ugyanúgy tudok lelkesedni, mint a legnagyobbakért. Beleszeretni egy jelentéktelennek tűnő tárgyba, pillanatba nekem az is akkora értéket képvisel, mintha minimum én lennék a világ közepe. :D Amikor a legrosszabb periódusomban voltam akkor semmiért sem tudtam lelkesedni, de szó szerint. Nem tudtam volna felsorolni semmit, ami érdekelt volna, ami örömet okozott volna és pontosan ezért nem is hiszem, hogy túlságosan éreztettem volna másokkal, hogy szeretem őket. Azt gondolom sokan ezért is távolodtak el tőlem. Az emberek, általában amit nem értenek, attól távol tartják magukat. A jövőre nézve rengeteg tervem, álmom, célom van és hiszek benne, hogy meg fogom tudni valósítani! A munkám és az írás az, ami jelenleg abszolút motivál és nincs két egyforma nap, mindig újabb kihívásokkal kerülök szembe. Ez az, amitől az ember sosem veszíti el a lelkesedését! Amit még megtanultam, hogy vannak napok, amikor az édes semmittevés- Dolce far niente a legjobb! Amikor tényleg csak magadra, befelé figyelsz vagy egész nap pizsiben vagy és filmeket nézel eszel és nem érzel bűntudatot. Kellenek az ilyen napok is! Legutóbb megajándékoztam magam egy szexi fehérneművel (pont, mint Liz a filmben) és nem azért mert most éppen van valaki, akinek az elcsábítására készülök, hanem magam miatt. Itt van a különbség és mégis jó érzéssel tölt el. Már nem érdekelnek, a rosszindulatú megjegyzések csak azzal foglalkozom, ami számomra fontos. A többi meg felesleges energiapocsékolás. Akinek rendben van az élete annak egyszerűen nincs ideje a másikéval foglalkozni és azon csámcsogni. Ha mégis ilyennel találkozom, inkább csak sajnálni tudom az illetőt. :)

original.gif

Szerelmek

Régóta foglalkoztat már ez a téma. Azt sajnos nem tudom mondani, hogy személyes példából tudok most nektek hozni pozitív csemegét. A magam példája inkább ellenpélda, amikor azt hiszed, hogy ez a szerelem és tényleg te mindent megteszel, hogy szebb, jobb, vékonyabb stb. legyél. Idővel aztán rájössz, hogy nem, ez nem a szerelem. Ez egy egyoldalú függő viszony még a plátóiba sem sorolnám, mert inkább csak kárt okoz, és ahogy egyre jobban belemélyedsz annál nehezebb belőle kimászni. Azt gondolom, hogy amikor én átéltem ezt bizony iszonyatos nagy volt a koppanás. A felismerés azt mondom, hogy az már ott volt az első perctől kezdve, hiszen az agyad azért általában nem hazudik. Itt jön be az a szív. Az a fránya szív, amikor az visz téged éveken át. A véleményem az, hogy sosem szabad magunkat egy önámításos, rózsaszín, csillámporos kis világba keverni, mert a vége úgyis mindig az, hogy sérülünk. A sérülések kiheverése, mint tudjuk, pedig dupla annyi időt vesz igénybe, mint a „kis álomország tengerpartján” sztorink egésze. Az biztos, hogy én soha többet nem fogom magam ilyen helyzetbe hozni, mert én rengeteget veszítettem vele. Voltak szép napok is, de általánosságban azt mondom, hogy nem éri meg. Az elpazarolt időket meg nem tudjuk visszahozni és sosem tudhatjuk, hogy kit szalasztunk el éppen miközben arra várunk, hogy a függésünk tárgya végre azt mondja, amit mi hallani akarunk. Az igazság az, hogy sosem fogja azt mondani. Neki tökéletesen megfelel az, hogy érzelmileg sakkba tud tartani, néha ad aztán elvesz, de sosem annyit, hogy mi rájöjjünk arra, hogy ez eleve vesztett helyzet. Saját magadnak kell lépni, ami nehéz és fájdalmas, de ez az egyetlen út a tisztánlátáshoz. Az évfordulók, apró dátumok pedig rosszak. Azok is lesznek, de az élet megy tovább és hiszek abban, hogy egyszer én is átélem azt, amit szerelemnek hívnak. :)

2ea321e0-9e77-0132-e447-0e7954aeedc0.gif

 

Dóri