#The4WeekChallenge 3.hét | Rossz álmok

Olyan nincs, hogy mindig fenékig tejfel valakinek az élete. Ezt most is így gondolom, viszont a nehéz pillanatokban döntően hat az, hogy mi magunk hogyan kezeljük a helyzetet, mit hozunk ki belőle. Ha mindig megkapnánk, amit akarunk, és néha nem érnének, kisebb nagyobb kudarcok akkor nem tudnánk értékelni azt, amikor minden szuperül alakul. Ez a körforgás szükségszerű. Amikor betársultam ebbe a kezdeményezésbe azt a már lassan egy éves "utazást" akartam bemutatni nektek, amin keresztül mentem. Amikor nem bánod, hogy amid eddig volt azt elhagyod és elindulsz az ismeretlen felé, mindent újra felépítve magad körül. Az utazás egyáltalán nem fenékig tejfel mégis azt mondod, hogy megéri, mivel teljesen átformál és fejlődsz tőle. Hogy miről is volt szó eddig? Az alábbi linkeken megtalálod a korábbi bejegyzéseket:

Az én kihívásom- Neked mi a kifogásod?

1. hét- Egy év margójára

2. hét- Magad helyett miért másokkal foglalkozol?

giphy_4.gif

A 3. hét mottója pedig ez volt: „Az elégedettség titka: nem sajnálni, ami nincs. Értékelni, ami van. „ Nos, ez persze nagyon egyszerűnek hangzik azonban kivitelezni már annál összetettebb. Sokszor találkozunk azzal, hogy valaki erőteljesen vágyakozik egy általa jónak tartott életre, pasira, vezető szerepre stb. abba azonban nem gondol bele, hogy lehet, hogy nem is olyan álomszerű az általa hajszolt dolog. Amikor pedig megkapja akkor az első elégedettség után jön a kijózanító felismerés, hogy ez mégsem az, amire én vágytam! Na, ilyenkor jön az, amit szoktam mondani, hogy először saját magunkat kell megismerni, mert ha mi sem tudjuk, hogy mit akarunk akkor mástól, hogy a fenébe várjuk el? A saját példámból kiindulva elmondhatom azt, hogy én most úgy érzem, ott vagyok, ahol lennem kell, ott tartok ahol tartanom kell és kész vagyok arra is, hogy szintet ugorjak. Milyen szintet? A jellemfejlődés egy magasabb szintjére szeretnék lépni. :) Vannak céljaim, álmaim és ezért megteszek mindent - ez eddig is így volt- csak most már tisztában vagyok azzal, hogy mit nem akarok. Ez a hét azonban mondhatni mélypont is volt számomra bár nem a klasszikus értelemben. Nyilvánvaló az, hogy mindenkinek vannak jobb és rosszabb napjai ettől még nem leszünk gyengék, hogy ezt beismerjük. A hogyan kezeljük dolog is eléggé személyre szabott, de csak rajtad áll, hogy mit hozol ki belőle.

A munkámról

Az hogy segítő szakmába dolgozom, az emberekből általánosságban a következő megállításokat hozza ki: 

- " Neked mindenkit szeretned kell."- hogyne, mert robot vagyok... csak megtanulom kezelni a helyzeteket, a munkám miatt, de nem vagyok Teréz anya, csak ezt sokan elfelejtik.

- " Neked nem lehetnek előítéleteid."- el kell, hogy keserítsek mindenkit, mert ez tény, hogy nincs olyan ember, akiben valami iránt ne lenne. Viszont meg lehet tanulni ezt is kezelni. 

- " Neked mindig pozitívnak és vidámnak kell lenned."- ha valami agyatlan plankton lennék, akkor talán. Aki mindig vihorászik és azt mutatja, hogy ő aztán mindig pozitív az a legnagyobb álarc tapasztalatom szerint. Sokszor elfelejtik az emberek, hogy egyrészt emberekkel dolgozni sokkal összetettebb, mint pl. gépekkel, mert egy gép nem fog neked visszabeszélni és a többi… másrészt pedig azt is sokan elfelejtik, hogy a segítőnek is sokszor milyen jó lenne, ha lenne egy "oravecznórája" mert bizony néha én is igénylem azt, hogy meghallgassanak. Amikor felhívnak, vagy éppen megkeresnek, hogy szeretnének beszélni velem az nagyon jó érzés, mert bíznak bennem, de sokszor nekem is pont csak erre van szükségem.

Összegezve: Hihetetlen, de én is csak emberből vagyok és nekem is vannak hullámvölgyek. Néha szomorkásabb a hangulatom, de nem engedhetem meg magamnak már azt, hogy ez kihasson az írásaimra is, mert az olyan lenne, mintha szembe köpném magam. A tökéletes terápia nekem az írás. :)

post-44184-kirsten-dunst-fuck-everyone-gi-degs.gif

A pasikról, párkapcsolatról

Ez megint egy olyan dolog, ami mostanában elég heves indulatokat vált ki belőlem. Azt gondolom, hogy mindenki máshogy kezel és reagál bizonyos dolgokra. Én, például ha megérzem, ha valakinek tetszem, és úgy közeledik, akkor általában én visszavonulót fújok. Nem azért teszem ezt, mert én nagyképű vagyok és lekezelő, hanem mert nem viszonzom az illető szándékait, érzéseit és nem akarom sem megbántani sem hamis ábrándokkal áltatni. Ez most lehet, kicsit erősen hangzik, de az "Igyál meg vele egy kávét, mert az csak egy kávé!"- típusú mondatok nekem az abszolút nem! Pontosan azt tapasztaltam eddig, hogy ezek a jelentéktelennek és ártatlannak tűnő találkozások azok amik aztán hiú reményekhez vezetnek a másiknál. Ami után én vagyok a szemét rib@nc mert miért szórakozom vele.. ha meg nemet mondok akkor meg túl nagyok az elvárásaim! :D Na pont ezek azok a dolgok amiktől én meg szoktam kímélni magam és rohadtul nem érdekel más véleménye. Meghallgatom persze a kritikát, mert tudom, hogy én sem vagyok tökéletes, de ebben a kérdésben én ezt így gondolom, és nem érdekel, hogy másnak ez tetszik e vagy sem. A "találkozz vele és ismerd meg"- mondatokat sem kedvelem túlságosan, mert egyrészt hadd döntsem már el magam, hogy kivel töltöm az időmet másrészt meg ha csúnyán is hangzik de az utóbbi egy évben eléggé sikerült megégetnem magam a barátok vagy azoknak hitt emberekkel ezért most nincs szükségem ilyen ismerkedős, erőltetett alkalmakra mert meg vagyok elégedve azokkal akik jelenleg körülvesznek. Ha meg valakivel leülök kávézni muszájból az úgyis az arcomra van írva, kellemetlen lesz számomra és a másik számára is, tehát rossz élmény. Erre meg felesleges energiát pazarolni.

giphy_1_1.gif

A legutóbbi élményem: állok a pultnál és egy enyhén ittas srác odavergődik mellém. 

-Szia XY vagyok!

- Szia, én Dóri!

- Mesélj magadról!

- Hmm, barna  a hajam, zöld ruhában vagyok...

- Haha, én nem erre gondoltam!

- Akkor mire gondoltál? 

- Hát bővebben mesélj magadról Nóri... Nóri ugye?

- Hát majdnem...amúgy Dóri. Örültem a beszélgetésnek, most mennem kell! Szia!

Na, ezeket a tartalmas dolgokat meg pláne szeretem. Nem kívánom, hogy egy perc után anyukám leánykori nevét tudja valaki, de azért egy keresztnév megjegyzése szerintem nem agysebészi teljesítmény. :)

Alaphelyzetben szeretek ismerkedni, de sokszor előfordul, hogy a pasik félreértelmezik azt, hogy alapjáraton közvetlen és kedves vagyok mindenkivel. Rengetegszer belefutottam már ebbe és nem valami felemelő érzés. Egy szó, mint száz, nem zárkózom el, de ez a párkapcsolati dolog jelenleg nem a központi kérdés az életemben és elnézést, ha hendikeppel indul az, aki egy mondatot nem tud úgy leírni, hogy ne lenne tele 25 helyesírási hibával és ez engem igenis zavar! Az ember egy idő után már a tartalmasabb dolgokra vágyik. Ez a téma nálam amúgy is kényes és nem is akarom tovább magyarázni, mert mindenki döntse el maga, hogy mit, miért és hogyan akarja. 

A barátokról, álbarátokról

Régebben azt hittem, hogy minél több ember van körülöttem nekem annál jobb lesz. Igényeltem azt, hogy mindig legyenek körülöttem és éreztessék, hogy fontos vagyok. Egy idő után rájöttem, hogy ezeknek a kapcsolatoknak a 90%-a tartalom nélküli és üres. Tapasztaltam is, hogy addig voltam jó bizonyos embereknek, amíg valamilyen hasznot tudtak belőle húzni és ez nagyon látványos is volt. Ezt én is tudtam, de a homokba dugom a fejem taktikát remekül űztem. :) Mindegy is, ezt már lezártam, de ha az emberek tudatában lennének azzal, hogy sokszor mennyire felfújják azt, hogy mások mit gondolnak róluk akkor rájönnének, hogy ez egy annyira felesleges energiapazarlás mint a csuda! Nekem egyszer valaki azt mondta, hogy higgyem el, a kutya sem foglalkozik annyit velem, mint én másokkal. Elhittem és én is egyre kevésbé kezdtem azzal törődni, hogy mások mit gondolnak, akik nekem úgysem számítanak. Aztán rájöttem, hogy én teljesen elhagytam ezt a dolgot addig másoknak csak nem sikerült és mintha a dedóban lennék, de komolyan úgy mennek a pletykák, a spekulációk meg az információk, mint valami 4G-s internet. :D Igazából nem is mérges voltam, hanem elcsodálkoztam és erőteljes szánalmat éreztem amiatt, amit egyes emberek művelnek. Olyan energiákat fordítanak dolgokba, amivel inkább azt árulják el, hogy saját maguk mennyire bizonytalanok és mennyire nincs rendben valami az életükkel. Tudjátok, amikor látjátok valakin, hogy mennyire nem találja a helyét viszont ezt mennyire próbálja valamivel kompenzálni. Továbbra is azt mondom, hogy ha valami nem tiszta inkább kérdezzenek meg, de ne a 12 évesek szintjén próbálja megoldani, mert egy idő után bármilyen jámbor is vagyok már nálam is el fog gurulni a gyógyszer. 

tumblr_np8fi6szph1uwwdxco1_500.gif

A múltról, jelenről, jövőről

A rossz álmok. A bejegyzés címe nem véletlenül lett most ez. Az utóbbi napokban voltak dolgok, amik felkavartak és megjelentek az álmaimban is átvitt értelemben. Érdekesek az álmok, mert mindig tökéletesen megmutatják a valós problémákat. Egy szóval nem szeretem, ha valaki/valakik miatt ez történik. Amikor élem az életem és más belekavar, felkavar olyan dolgokkal, amiknek már semmi értelme, mert elmúltak. Ha éppen a régi énemmel hasonlítgatnak, amit nem szégyellek, mert az is én voltam, de az is elmúlt. Azok az idők, amikor hetente háromszor mentem bulizni vagy legalább beülni, iszogatni valahová és buliztam és sokszor elment úgy egy szemeszter az egyetemen, hogy alig vannak emlékeim, mert olyan felturbózott életet éltem. Sokkal inkább szeretek most itthon lenni, filmezni, pihenni és nem vágyom sakálrészeg tivornyázásokra. Örülök neki, ha valaki ebben a korszakában él, de ne fikázzon engem, azért mert ez nálam már lecsengett. Komolyan mintha elnézést kellene kérnem, azért mert nem akarok 30 éves koromra még az egyetemi közegben forogni. Váltani is tudni kell, mert az a normális, ha egy idő után már az ember többre vágyik. Én kimaxoltam az egyete38495997fb4e27f96abb96ae556daae7.gifmi éveket, imádtam, de most már másra vágyom. Aki meg nem tud ettől elvonatkoztatni azzal meg nem tudok mit kezdeni. A jelenben élek a múltat nem szoktam emlegetni maximum nosztalgiázás miatt, de mivel azon változtatni már nem lehet, tök felesleges arról beszélni és pont. A jövő meg azért érdekes, mert nem tudhatjuk mit hoz számunkra de rajtunk áll hogyan alakítjuk azt. :) Sokkal jobb inkább valami meghökkentőt cselekedni, mint elülni a langyos vízben, mert attól nem fogunk fejlődni bár sok ember inkább el van, az állóvízben mintsem kezdjen is valamit a kis életével. Egykoron én is ilyen voltam aztán úgy döntöttem, hogy inkább az leszek, aki megpróbálja, még ha el is bukik párszor és a padlóra is kerül, majd onnan felszed valamit és feláll. Gyerekek, bejött! ;) Éppen ezért a kihívás utolsó hetének jelmondata: Merj nagyot álmodni! Jövő héten ugyanis Pestre utazom, ahol részt veszek a Digital Divas by Avon Blogger Konferencián, amit a Cosmopolitan női magazin támogat. Már alig várom, hogy beszámolhassak róla nektek! :)

 

 Ti, hogy álltok a kihívásokkal? 

 

Dóri