Missha M Magic Cushion | Teszt + vélemény

A BB krémek iránti függőségem 2011 óta nem csillapodik. Ezt már sokszor említettem nektek. Egyszerűen amióta ezek a kencék berobbantak a köztudatba nem használok alapozót, csak különböző BB krémeket. Az igazság az, hogy az első ilyen krémem a Skin79 Hot Pink volt, ami azóta is az abszolút kedvenc, bár sajnos már nem rendelhető ITT. Szomorú vagyok, mert szerintem ez az egyik legjobb termékük volt. Az évek során sokféle eredeti koreai BB krémet próbáltam ki és azok, amik számomra még beváltak az a Skinfood Aloe és a Skin79 Vital Orange. Természetesen ezeknek az ára kicsit borsosabb, mint a drogériás változatoké, de számomra ez vált be, ez működik és a bőröm is sokkal szebb amióta elhagytam az alapozót és kizárólag ilyen termékeket használok.

wp_20151006_20_13_23_pro.jpg

Sokszor megkaptam, hogy mi a fenének költök ilyen drága krémekre, mert ott a drogériás is meg különben is ez luxus. Azt gondolom, hogy szerencsére már nagy a választék és mindenki számára elérhető krémeket találhatunk már nem csak száraz, de zsíros, problémás bőrre is. Pár évvel ezelőtt azonban ez nem így volt, mert akkor még ez teljesen újdonságnak számított, na, akkor kezdtem el használni és úgy gondolom, ha egy termék hosszútávon beválik, akkor miért kellene változtatni? Kipróbáltam már a drogériás változatokat is, de nekem egyszerűen nem jöttek be. A színük nekem túl sárgás volt, az állag túl folyós. Nem vagyunk egyformák. A másik számomra logikus érv, hogy az eredeti koreai krémek ára 5.000- 7000 Ft körül mozog, de nagyon kis mennyiség is elég belőle illetve felbontás után egy évig felhasználható. Azt gondolom, hogy éves szinten nézve ez igazán jó befektetés, mint egy kevésbé jó minőségű krém/alapozó megvásárlása kb. 3 havonta. Nekem legalábbis nagyon megéri, mivel tényleg egyáltalán nem használok már alapozókat! Az újdonságokra pedig abszolút vevő vagyok ezért nem is volt kétség, amikor megjelent az új őrület, a Cushion, egyből lecsaptam rá. A blog Facebook oldalán még szeptember végén raktam ki egy képet és így lassan 2 hónap elteltével már reális képet tudok festeni erről a nem mindennapi termékről. Hogy mi a véleményem róla? Olvass tovább és megtudod! :)

wp_20151006_20_14_29_pro.jpg

A termékről

"Új, könnyű és tökéletes fedést biztosító, kompakt kiszerelésű alapozó a Missha-tól. A bőr ragyogónak és egészségesnek hat, a smink pedig tartós marad még a legnagyobb nyári melegben is!

Gyors és kényelmes smink

Egyszerű és hatékony smink korrekció

Védelem a napsugárzástól

Tartós fedés

Hűs és hidratált utóérzet a bőrön

UV: SPF50+ / PA+++ védelem"

Az összetevőit tekintve tartalmaz bambusz vizet, baobab-gyümölcs kivonatot és boszorkány-mogyoró kivonatot. Az első két összetevő feltölti a bőrt, ápol és hidratál, míg a boszorkány-mogyoró kivonat nyugtató hatású. A szilikát tartalmú port is tartalmazó Cushion magához köti a túlzott verejtéket és a faggyút, ami miatt a sminkünk tartós marad. A tökéletes fedést pedig a púder micro részecskéi adják melyek a pórusokba behatolva egységes fedést biztosítanak a bőrtónusnak. 

Az, hogy ez egy alapozó lenne azzal én nem teljesen értek egyet mivel a fedését én közepesnek mondanám, bár szépen építhető. A csomagolása viszont nagyon szép letisztult formájú- fehér színű, ezüst felirattal- és igazán "táskabarát" is.

A kiszerelése: 15 g

wp_20151006_20_13_46_pro.jpg

Személy szerint én azért nem mondanám, hogy ez egy tipikus alapozó, mert a fedését én közepesnek tartom bár nagyszerűen építhető. Első pillantásra nekem teljesen olyan volt, mint egy púder, ilyen textúrával még sosem találkoztam. A sminkes puff is újdonság volt nekem, de személy szerint egyszerűbben tudok vele dolgozni, mint egy ecsettel. A Cushion a bőrre felvéve pedig krémes állagúvá változik. Hüp hüp hüp Barbatrükk! Az biztos, hogy nekem szükségem van két rétegre és a végén púderrel fixálom mivel a T vonalban elég erőteljesen kifényesedik a bőröm nap végére még így is. Az viszont biztos, hogy tartós és a hatása egyáltalán nem maszkszerű. 

Használata

A speciális sminkes puffal nagyon egyszerű a felvitel és könnyen szabályozni tudjuk a mennyiséget. Egy igazán minimális mennyiség nekem bőven elég az arcomra, amit könnyed nyomkodó, "tapicskoló" mozdulatokkal belesimítok a bőrömbe. A használata tehát nagyon gyors és egyszerű!

wp_20151006_20_16_16_pro.jpg

A színválaszték:

A webshopon 3 féle színárnyalatból választhatunk: 

#21 Light Beige

#23 Natural Beige

#27 Honey Beige 

Nekem a legvilágosabb árnyalat van meg, (Light Beige) ami első ránézésre sötétnek tűnt, de miután beszívódott tökéletesen illeszkedett a bőröm tónusához. Magának az árnyalatnak inkább sárgás tónusa van. 

Az ára: 5980 Ft

wp_20151006_20_15_19_pro.jpgAz szín vakuval

wp_20151006_20_15_38_pro.jpgA szín vaku nélkül

wp_20151010_14_06_33_selfie_2.jpgA bőrömön, természetes fényben ohne retus :)

Összességében én nagyon meg vagyok ezzel a termékkel elégedve. Az elvárt szintet hozta nekem és bár az ára kicsit magas ennek ellenére én abszolút nyugodt szívvel ajánlom azoknak, akik kipróbálnának valami új, könnyű fedést biztosító krémet hosszú távra. Karácsonyi ajándéknak is tökéletes  egy "beauty addict" számára. ;)

Ha tetszik a Cushion, ITT tudod megrendelni.

Ti kipróbálnátok? 

 

Dóri