Blogszülinap |Mi történt az elmúlt 1 év alatt?|

Nem szeretem folyton azzal kezdeni, hogy milyen gyorsan telik az idő, de számomra is hihetetlen, hogy egy év leforgása alatt mennyi minden meg tud változni. A leglényegesebb az, hogy pozitív irányba és ezt csak úgy érheted el ha minden nap dolgozol érte! A siker íze nagyon édes, de még édesebb, amikor tudod, hogy tényleg megdolgoztál érte. Pontosan egy éve kezdtem el írni ezt a blogot. Ha nagyon pontos szeretnék lenni, akkor 2014. november 30-án nyitotta meg a kapukat az én kis mentsváram, ami azóta már a mindennapjaimhoz tartozik és nem is tudnám elképzelni az életem nélküle. Az írás számomra akkor terápia volt, mert úgy döntöttem, hogy változtatok az addigi dolgaimon és minden hidat felégettem magam mögött. Ezt a többség nem értette és bizony volt, hogy senkire sem számíthattam, de a döntésemet egyszer sem bántam meg. Azóta, hogy mertem lépni, hogy a kis felépített álomvilágból belecsöppentem a valóságba számomra felért egy igazi tisztítótűzzel. Az idő pedig engem igazolt. :) El sem tudom mondani, hogy mennyire jó az a harmónia, ami jelenleg körülvesz, mindenkinek csak ilyet tudnék kívánni ha, lehetne. Miért is ne lehetne? Azt vallom, hogy bármire képesek vagyunk, bármit elérhetünk, ha bátrak vagyunk az álmainkat követni. :) Mi is történt velem ez alatt, az 1 év alatt? Következzen egy kis múltidézés és statisztika.

7108f5b5cc11594de0521f02d2863488.jpg

A blog indulása 2014. november 30. 

A követők száma a blogon pedig 10 fő.

Az első bejegyzésem EZ volt.  

A blog Facebook oldala 2014. decemberében indult, amelynek azóta, 357 követője van.

A blog Instagram oldalának @funkydorie-  177 követője van.

A blog Twitter oldalát 22-en követik.

A Bloglovin oldalon 15 követőm van.

Ősszel felkerültem a MagyarBlogok oldalra, ahol már 4 követőm van. :) 

A Pinteresten is jelen vagyok, bár azt még nem sikerült igazán beindítanom. 

12295417_660771244026179_7328458564484064234_n.jpg

A TOP 5 legtöbbet olvasott bejegyzés az elmúlt 1 évben:

Az indulás óta 14955 lapletöltés történt. 

A valaha volt legerősebb nap: 2015.10.11.- 1035 lapletöltéssel.

Ennyit a statisztikáról. Nézzük az élményeket! A bloggal kapcsolatban először is a legjobb dolog a terápiás hatás után,  a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők csodálatos közössége. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy rájuk találtam, hiszen egytől egyig fantasztikus emberek. A Digital Divas Blogger Konferencián pedig személyesen is tudtam találkozni rengeteg csodás bloggerinával. Ez volt az a pillanat, amikor tudatosult bennem, hogy megérkeztem, jó helyen vagyok. :) Az írásnak köszönhetően sok új barátra, ismeretségre tettem szert, amikért szintén nagyon hálás vagyok. Sokat változtam, határozottabb lettem és felszabadultabb. A munkám során is azt csinálom amit szeretek.

Az elmúlt 1 év alatt egyszer kerültem "írói válságba" amikor is nem tudtam írni másfél hónapon át. Szerencsére ez mostanában nem fordul elő, sőt inkább annyi téma és ötlet van a fejemben, hogy néha már nem győzöm összeírni. Nekem nagyon sokat segített, hogy személyesen találkozhattam Oravecz Nórival és beszélgethettem vele négyszemközt is. Nagyon inspirálóan hatott rám és akkor tudatosult bennem igazán, hogy bizony én el fogom érni az álmaimat és a határ a csillagos ég! Több felkérést is kaptam az írással kapcsolatban, amit még nem mondhatok el, de nagyon nehéz megállni. Annyit elárulhatok, hogy egy újabb álmom fog valóra válni, ha ez is teljesül. A szponzorlehetőségek is egyre közelebb kerültek hozzám és egy ajánlatot már el is fogadtam. Egy szó, mint száz, nagyon boldog vagyok. Köszönöm szépen mindenkinek, aki már az indulás óta követi a mindennapjaimat, bátorít, biztat. A jövőbeli terveim között rengeteg minden szerepel, amit most nem szeretnék felsorolni, de biztosak lehettek benne, hogy a tőlem megszokott őszinte, szókimondó stílusban fogtok továbbra is írásokat találni.

Köszönöm, hogy olvastok és vagytok nekem kedves olvasóim.

 

Dóri