Az tiszteletről, az alázatról és egyebekről…

Az utóbbi időben rengeteg olyan emberrel találkoztam, akik elvárták a tiszteletet jobban mondva inkább kicsikarták azt és közben meg semmi alázat sem volt bennünk. Az alázat pedig iszonyatosan fontos dolog, mint magunkkal, mint másokkal szemben. Hogy miért is? Annyi minden nehézségtől kímélnék meg magukat egyesek, ha kicsit is figyelnének erre. Ezek a dolgok ugyanis iszonyatosan rombolják az emberi kapcsolatainkat és talán észre sem vesszük. Pontosan ekkor jön az, hogy megpróbáljuk a tiszteletet kicsikarni, ami elég szánalmas dolog.  Az a baj, hogy annyi, de annyi ilyen emberrel találkoztam már életem során, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük, és ami a legnagyobb tragédia, hogy ők maguk ezt nem érzik tragikusnak.

162309-166943.png

Az első és legfontosabb dolog: ha tisztelek valakit, akkor azt egyénként teszem, saját akaratomból mindenféle nyomás nélkül. A másik, hogy ez által elfogadom az egyént, világnézetére, hovatartozására függetlenül.  Természetesen a hasonló közegből jött emberek jobban megértik egymást, de pontosan ezért fontos, hogy tudjuk tolerálni azt, ami talán egy kicsit a "normálistól" eltérő. A normálistól eltérő kifejezést azért nem szeretem használni, mert úgy gondolom, hogy a normális az mindenkinek mást jelent a társadalmi elvárások bizonyos kérdésekben egyáltalán nem érdekelnek.  Egyáltalán nem biztos, hogy a tisztelet kölcsönös. Találkoztam már ezzel és nem ítélem el ezért az illetőt, mert a cinikus viselkedés azt mutatja, hogy ő még a kapcsolatai terén nincs olyan szinten, hogy ezt belássa. Azt gondolom, hogy az empátia mutatása nagyon jól tud jönni ebben az esetben, hiszen minden tanulható. :) Ezzel persze nem azt mondom, hogy nem fogalmazhatunk meg őszinte kritikát, de az is fontos, hogy ezt az illető fél el tudja fogadni, mert általában ez az, ami az emberek többségének nem megy. Hányszor hallottuk már, hogy aki önmagát nem tiszteli, az másokat sem tisztelhet és hiába közhely ez is teljesen helyénvaló.  Itt lép be az, hogy milyen sokan küzdenek valamilyen önismereti, önbecsülési problémával.  Az igazság az, hogy a legnagyobb ellenségünk és hátráltató tényezőnk saját magunk vagyunk és a félelmeink. A félelmeink akadályoznak meg abban, hogy előbbre jussunk, és aki fél az kiszámíthatatlan lesz. A kiszámíthatatlanság pedig miben, másban, mint a cselekedetekben csúcsosodik ki. Tudjátok azok a bizonyos démonok, amik minden embernél ott vannak, csak ezeket megtanuljuk kordában tartani. Sajnos van, akinek nem sikerül és akkor jönnek a szélsőségek. Azért is szerettem volna erről a témáról írni, mert mostanában annyi, de annyi ilyen lelki sérült emberrel találkoztam, akik mind valamilyen kicsapongó szélsőséges módon kompenzálják a belső bizonytalanságukat. Ők azok, akik elvárják a tiszteletet közben meg érzelmileg annyira labilisak, hogy egy kisebb negatív kritikára is szélsőségesen vagy óvodás szinten reagálnak.  

63368.gif

Az alázat ellentéte a büszkeség.  A szerény és kedves alázat ellentéte az arrogáns, dölyfös viselkedés. Ha valaki nem akar mások fölé emelkedni és nem uralkodni akar másokon na, az ami megkülönbözteti a hamis alázattól. Ez számomra azt jelenti, hogy azt hisszük, hogy mi vagyunk a legjobbak, a legtökéletesebbek és egyben tévedhetetlenek. Ugye milyen sokszor találkozunk ezzel a mindennapokban és milyen visszatetsző tud lenni?  Ha mások által akarjuk magunkat magasztalni, másoktól akarjuk hallani, hogy mi mennyire jók vagyunk az is egy ilyen példa.  Miért kell valaki ahhoz, hogy bizonyítsa rólunk valaminek az ellenkezőjét? Nem véletlenül szokták mondani, hogy amelyik, hogy akinek a legnagyobb a szája az nyújtja a legkevesebbet a cselekedetekben vagy éppen ők azok, akik kirakat emberek és valamilyen szerepet játszanak. Egy dologban biztos vagyok, hogy ők abszolút nem boldogak és elégedettek sem magukkal sem az életükkel! Az alázat egyáltalán nem egy gyengeség sokkal inkább ez visz minket előre az élet minden területén. Pontosan az emel ki az átlagból, ha tisztában vagyok magammal, hogy nem én vagyok a világ közepe, de tudom mik a céljaim, hova szeretnék eljutni.

Aki nem mutogatja magát - ragyogni kezd. Aki nem dicsekszik - sikeres lesz. Aki nem követel tiszteletet, azt elfogadják vezetőnek. Aki nem küzd senkivel, azzal senki sem képes megküzdeni.

Popper Péter

Alapvetően minden emberben ott van a jó és a rossz, minden csak választásokon és döntéseken múlik. Hogy milyen ember is vagy, milyen ember leszel, azt csak te tudod eldönteni és bár a környezet nagyban befolyásolhat, a végzetedet úgysem kerülheted el. Vegyük csak az én példámat. Azt már korábban is írtam, hogy nagyon szélsőséges ember vagyok: egyszer fent, aztán lent, de köztes állapot nincsen. Ez olyan, mint egy hullámvasút, amit az évek során valamennyire sikerült is kontrollálnom. Példákkal szemléltetve ez azt jelenti, hogy képes vagyok keservesen sírni aztán a másik pillanatban önfeledten nevetni. Őszintén megmondva ezt nehéz kezelni, de elfogadtam magam így, ahogy vagyok. Azt szoktam mondani, hogy ilyenkor úgy érzek, mintha egy tornádó egy vulkánnal találkozna.  Aztán itt jön a lényeg, valójában kinek is akarunk megfelelni? Magunknak vagy másoknak? Közel sem vagyok tökéletes, de elfogadtam magamat a hibáimmal együtt és nem érzem, hogy gyengének tűnök, csak mert beszélni merek róla.

tumblr_mx8nelyaoe1t3n98jo1_500.gifAzért ennyire nem vészes! :D

A becsületesség pedig elengedhetetlen, ha tiszteletről beszélünk, hiszen az a tisztelet egyik legmagasabb formája. Senki sem tökéletes éppen ezért fontos még a megbocsátás. A változás és a megbocsátás kéz a kézben járnak és rettentően nagy erőfeszítéseket igényelnek, de nem lehetetlen ezeknek az elérése. Ha önmagunkat és másokat, a környezetünket is tiszteletben tartjuk akkor már jó úton haladunk. ;)

Dóri