Kezdjetek el élni! #bízom

Az egész ország focilázban ég. Rendkívül jól példázza ez az esemény is, hogy egyrészről mi magyarok mennyire össze tudunk tartani, ha úgy van, másrészről pedig ott vannak/voltak/lesznek mindig a károgók. Azok, akik minden szituációban megtalálják a rosszat, a kivetnivalót, a gyengeséget és soha nem a jóra, a pozitívumra, az apró boldogságra fókuszálnak. A foci EB eddigi nem várt sikerei olyan energiákat szabadítottak fel az emberekben, hogy libabőrös vagyok tőle és azt gondolom, hogy ez már úgy kellett nekünk, mint egy falat kenyér!

13533043_1148911105173509_5402691699316895009_n.jpg

Amikor ilyen különleges alkalom van az ember életében, amikor örülni kell annak tiszta szívből, hogy magyarnak születtél és meglátni a jót abban, hogy az ilyen aprónak tűnő dolgok milyen hatalmas örömöt tudnak okozni. Ezt kellene tenni a mindennapokban is. Örülni a jónak, az apróságoknak. A környezetemben mostanában egyre többször hallom, hogy túl ilyen meg túl olyan vagyok. A leggyakoribb mondatok:

"Túl kövér vagyok!"

"Túl ronda vagyok!"

"Túl kevés vagyok ehhez!"

"Túl érzékeny vagyok!"

Hozzáteszem, hogy ez a négy kiemelt mondat csak a jéghegy csúcsa. A mai világban ömlik felénk mindenhonnan az, hogy csak úgy tudunk boldogulni, ha szépek, okosak és természetesen mindenben tökéletesek vagyok. A legjobbaknak kell lennünk különben nem érünk semmit.  Aztán persze egy hatalmas ellentmondásba keveredik az egész azzal, amikor meg azt hangsúlyozzák a médiában, hogy legyél egyedi, legyél különleges és fogadd el magad a hibáiddal együtt. WTF kérdem én?! Nem csoda, ha egy fiatalban olyan irreális megfelelési kényszer alakul ki, hogy egyszer csak összeroppan. Vegyünk aktuális, roppant egyszerű példákat. Mindenkinek van egy pont, amikor már kimaxolja azt, ami benne rejlik, de még akkor sem elégedett és még többet akar. A legegészségesebb, a legizmosabb, a legszebb akar lenni például és nem veszi észre, hogy ez a túlzott kényszer a tökéletességre is ugyanolyan ártó lehet, mint segítő. Mert igen, az nem normális, ha az életed folyamatosan csak bizonyos dolgok körül mozognak. Észre sem veszed, hogy mennyire elszigeteled magad és a megszokások rabja leszel. Találkoztam már ezzel és megmondom őszintén nem igazán tudok az ilyen helyzetekkel, emberekkel mit kezdeni, mert szélmalomharc az egész. A legrosszabb, hogy önmaguk ezt nem ismerik fel. A másik ilyen példa a közösségi oldalakat elárasztó mostanság igen divatos jelenség, amikor a szülők feltöltik a csemetéjük bizonyítványát. Először is mi van, ha szegény gyerek ezt nem akarja? Mi van, ha ezzel pont az ellenkezőjét érjük el, ha Pistike meglátja, hogy Béluska matematikából jeles ő meg csak jó?! Persze a büszke szülő legyen csak büszke, de miért kell mindent megosztani a nagyérdeművel? Emlékszem, hogy én kaptam egy Barbie babát, ha nagyon jó lett a bizim és örültem annak is, ha a családnak elújságolhattam. Soha nem éreztem megfelelési kényszert gyerekként, sokkal inkább a felnőttkoromra lett ez jellemző.

original_live-laugh-love-wall-sticker-quote.jpg

Változik a világ persze mondják az okosok, de nem vagyunk egyformák és tökéletes sem lesz soha senki. A másik dolog, amit még megfigyeltem, hogy bár mindenki elvárja az őszinteséget sokan nem tudják ezt befogadni. Szépítgetünk, elhallgatunk, magunkba folytjuk a problémákat. Aztán meg ez eszkalálódik, és bumm kitör, mint egy vulkán hatalmas rombolásokat végezve. Elsősorban manapság mintha ciki lenne kimutatni az érzéseinket. Most tényleg probléma az, hogy valaki érzékeny? Én megannyiszor megkaptam már, hogy túl érzékeny vagyok, csak azért mert nem érzem cikinek kimutatni az érzéseimet legyen az pozitív vagy negatív. A leg leg leg emberek akarunk lenni közben pont a lelkünkre nem figyelünk, és általában mindent elfojtunk és ahelyett, hogy beszélnénk erről inkább őrlődünk. Félünk attól, hogy gyengének fogunk látszani mintha ez tényleg negatív lenne, pedig egyáltalán nem leszünk tőle kevesebbek. Bátor az, aki ki meri mondani, hogy valami nincs rendben. Az teljesen rendben van, hogy mindig magunknak kell megfelelni, de gyerekek az egyensúly az, ami fontos, mert ha a mérleg megbillen - mindegy melyik irányba- az már nem kiegyensúlyozottság. Nagyon sokan ezt felejtik el. Irreális elvárások, irreális ideákhoz vezetnek meg kompenzáláshoz. Soha ne szégyelld azt, hogy vannak érzéseid: sírsz, ha fáj, nevetsz, ha jó és sose mond azt, hogy túl ilyen meg túl olyan vagy. Pont úgy jó, ahogy vagy! Soha de soha ne hagyd, hogy bárki elbizonytalanítson, csak mert mersz a céljaidért tenni, mész előre. Soha ne hagyd, hogy bárki eltántorítson az utadról, és ami a legfontosabb, hogy te magad soha ne add fel! Elbizonytalanodni, meginogni szabad, de egy valami biztos: ha meg tudod álmodni, akkor meg is fogod tudni valósítani! Tarthatnak naivnak, bolondnak, álmodozónak, de hiszem azt, hogy bármit elérhetünk, amit csak akarunk, és nem lehet elég nagyot álmodni. A határ mindig a csillagos ég!

Hogy kapcsolódik ide a foci EB? Mint ahogy már említettem olyan energiákat szabadított fel az elmúlt másfél hét, hogy az valami fantasztikus és ritkán tapasztalok ilyet. Az emberek kicsik és nagyok együtt szurkolnak, tombolnak, örülnek és ezt bizony látni, tapasztalni, megélni fenomenális. A #bízom mozgalom is pont egy ilyen kezdeményezés. Azt mutatja, hogy mindegy mi történik, mi bízunk és megyünk előre és csak ez számít semmi más! Aztán amikor jönnek a kárörvendők, akik igazából csak arra várnak, hogy belekössenek valamibe akkor mindig elgondolkozom, hogy ők mégis mi a fenét élveznek egyáltalán az életben? A válasz nyilván az, hogy a kötekedést. :) Ha jó, akkor na, majd úgyis elbukunk, ha meg rossz, akkor ugye, hogy én megmondtam?! Sajnálni tudom csak az ilyen embereket. Miért nem tudnak semminek sem örülni és mindenben a negatívat keresni? Tudnak egyáltalán valamiért tiszta szívvel, őszintén lelkesedni? A városokban, az utcákon olyan fantasztikus a hangulat, hogy szó szerint beszippant!

Emberek ideje felébredni és megélni, megtapasztalni a dolgokat. Az életet. Élményeket szerezni és gyűjteni. Megélni. Sírni. Nevetni. Csalódni. Elbukni majd újra talpra állni. Szeretni. Lelkesedni. Élni.

Dóri