Vétkesek közt cinkos, aki néma

Olvashatjuk ezt a nagyon is igaz mondatot Jónás könyvében Babits fordításában. Hogy miért is nem gondolom hatalmas közhelynek? Mert kivételesen ebben annyira benne van az az igazság, ami miatt én most tollat (billentyűzetet) ragadok, és ami a több hónapos némaságomat megtöri. Mert vannak dolgok, amik miatt az ember nem beszél, szótlan és teljes némaságba burkolózik. Igen, alapvetően vannak ilyen emberek és ezzel nincsen semmi baj csak az a helyzet, hogy én nem az ilyen típusú emberek közé tartozom. Ha én csöndben vagyok és ez most az írásban mutatkozott meg akkor ott baj van. Az elmúlt egy hét alatt viszont megtapasztaltam a kedvességnek azt a formáját, ami nem kér csak ad, nem kér számon, nem oktat ki, hanem egyetlen célja van: biztosít arról, hogy megértő fülekre találtam és ennyi éppen elég. Akkor csapjunk is bele „eltűnésem” rövid történetébe!

large_5.jpg

„El fogom rejteni a szívemnek azt részét, ami sírni és sikítani akar.”

Manapság ugye a gyengeség jelének veszik azt, ha kimutatjuk az érzelmeinket. Ne mutasd ki ha fáj, ha rossz, mert akkor hisztis vagy, gyenge vagy és folyton panaszkodsz. Nos, az elmúlt időszakban többször is megkaptam ezt. Megmondom őszintén, hogy azt gondolom erről az egészről, ha én valakit megtisztelek azzal, hogy beszélek neki olyan személyes dolgokról, amiket amúgy az ember nem mond el bárkinek akkor az mindent elárul. A bizalmam adom és nem azért, hogy utána hisztisnek, panaszkodósnak és hülyének legyek titulálva. Igazából ez megoldódott mivel már nem keresem bizonyos emberek társaságát és megtanultam azt is, hogy nem kell mindenkinek mindent tudnia pláne nem a személyes dolgaimat. Ez olyan, hogy a munkahelyemre dolgozni járok, és nyilván beszélgetünk, de még egyszer nem esek abba a hibába, hogy túl sokat eláruljak magamról. Az az igazság, hogy ezzel csúnyán vissza lehet élni, és bár nekem eszembe sem jut, de nem vagyunk egyformák. Én nem szoktam titkolni a hibáimat sem. Természetesen nem ezzel szoktam nyitni, mert szeretek a pozitív dolgokra koncentrálni, de sosem tagadom meg önmagam, hogy jobb színben tűnjek fel akárki előtt. Néha beleesek abba a hibába viszont, hogy jó benyomást akarok kelteni egy új környezetben és ugye ez néha kicsit görcsösre sikeredik. Tehát a recept egyszerű: ha nem akarsz meghallgatni valakit, aki éppen a lelkét fedi fel előtted, akkor nagyon egyszerű: mondj nemet! Viszont ha belemész, akkor ne ítélkezz, és ne bántsad meg a másikat, mert hidd el, hogy éppen rohadtul sebezhető időszakban van, és erre van a legkevésbé szüksége valakinek, aki éppen nehéz időszakon megy keresztül. Tudod, hogy van a mondás: Egyszer fent, egyszer lent. Én azt vallom, hogy a kedvesség nem kerül semmibe és te is kerülhetsz még olyan helyzetbe, amikor borzasztóan jól fog esni néhány biztató szó. Szóval a pici szívem fájdalmát egyrészről elrejtem, ami olyan másrészről meg csak annak fogom elmondani, aki arra érdemes, és aki nem ítél el miatta. Tyűha, Dóri! Ezt a felismerést! :)

23651907-quote-typographic-background--i-am-strong-because-i-know-my-weaknesses.jpg

Akkor érzed jól magad, ha másokra rászállsz?

A másik dolog, amivel manapság egyre gyakrabban találkozom, és lehet naiv vagyok, de számomra ez a leggyomorforgatóbb dolog a világon! Senki sem tökéletes és igazából én pontosan nem az az a lány vagyok, aki nem látja be a hibáit, nagyon is tisztában vagyok velük. A különbség az, hogy én ezt nem gyengeségnek élem meg, hanem valami olyannak, amin lehet javítani.  Úgy beleállni, beszólni, rosszindulatúnak lenni a másikkal, hogy igazából semmi okod nincs rá. Az ilyen típusú emberekre általában jellemző, hogy kompenzálnak és általában a saját életükkel, önmagukkal nincsenek megelégedve, de ezt mesterien titkolják. Arrogánsak, nagyképűek és lekezelőek másokkal. Mostanában belefutottam ebbe, hogy úgy bántottak meg nagyon durván, hogy igazából én nem tettem semmi rosszat mások ellen/ ellenük. Iszonyatosan rosszul esett ez, de igazából a harag vagy a düh helyett inkább csalódottságot és szánalmat érzek. Milyen rossz lehet az ilyen embereknek, hogy másokon töltik ki a saját problémáikat?! Szánalmas, de inkább sajnálatra méltó. Én ezt gondolom, és igazából totálisan ignorálom ezeket az embereket, és nem azért mert szégyellem magam, hanem mert egy pindurka energiát sem vagyok hajlandó az ilyen emberekre pazarolni. Magamat is meg tudom lepni amúgy ezzel a viselkedéssel, mert én inkább vagyok az a típus, aki ugrik mindenre. Most mégsem teszem ezt. Ennek csak az az oka, hogy tisztelem magam annyira, hogy nem keveredek bele ilyen értelmetlen dolgokba. Egy dolgot tudok csak mondani az ilyen emberekre: remélem, hogy sikerült egyszer megbékélniük magukkal. Értem én a viccet, de a rosszindulatot nem. Ugyanis van különbség a vicc és a rosszindulat között. Az utóbbinak csakis ártó és bántó célja van. Ez az, amit nem vesz be a gyomrom semmilyen formában sem!

what-causes-low.jpg

Cinkos az, aki néma?

Határozottan igen. Sajnos azt is tapasztaltam mostanában, hogy sokan -és ez lehet akár barát/barátnő- tisztában vannak a történésekkel, ennek a súlyával és minden egyéb tényezővel, de mégsem tesznek semmit. Terelnek, hallgatnak, nem akarnak konfliktusba keveredni, merthogy ez nem az ő problémájuk, nekem nem ártott és egyéb hasonló kifogásokkal. Igen, mert ez számomra kifogás. Ha nekem valaki fontos, akkor teljes mellszélességgel mellette állok jóban-rosszban és nem érdekel, hogy a többi száz mit gondol, hiszen a barátomról van szó! Azt hiszem, hogy ezt nem is kell tovább magyarázni. Ez nem a homokba dugom a fejem tipikus esete, hanem sokkal rosszabb. Tisztában vagy az ártó szándékkal és ezért, mégis kivonod magad belőle. „Tudom, hogy ez neked mennyire rossz, de én inkább kimaradok belőle, hisz nekem ez nem probléma. „Azt hiszem, hogy ez egy barátság szempontjából mindent elmond. Ezt nem mondanám barátságnak, és nem azért mert a másiktól várom a megoldást, hanem mert pont az hiányzik ilyenkor, amire a legnagyobb szükségem van, a támogatásra. Innentől kezdve meg bocsi, ha átértékelem a kapcsolatunkat... azt hiszem teljesen érthető. Ha pedig majd te kerülsz egy ilyen periódusba gondolj bele, hogy mennyire fog hiányozni majd valami/valaki…

Azért nem írtam, mostanában mert úgy gondoltam, hogy nem megy pont a rossz dolgok miatt. Aztán rávilágított valaki arra, hogy ez szimplán lustaság és pont azért kellene írnom, hogy megkönnyebbüljek. Szóval visszatértem. Sokadszorra, viszont most nem fogok eltűnni sem köntörfalazni. Minden sztorit megírok és tessék, lehet panaszkodásnak venni és hisztinek, de pont nem érdekel azoknak az embereknek a véleménye, akik számomra semmit sem jelentenek! Óóó és igen, ha nem tetszik, ne olvass. ;)

Dóri