Neked könnyű lehet!

Milyenek is vagyunk mi emberek? Hajlamosak vagyunk vágyakozni, túlértékelni bizonyos dolgokat és nem értékelni azt, amink van. Túlzottan hajszoljuk a jót, a tökéletest és közben elfelejtünk élni. Nem vesszük észre az élet apró örömeit és belesüppedünk az életünkbe, elvagyunk a langyos vízben. Nem vagyunk boldogok csak hozzászoktunk a mókuskerékhez, mert hát ezt látjuk a környezetünkben, hogy bizony ez a normális. El sem tudjuk képzelni, hogy másképp is lehet, mert hát, ha már egy kicsit is másképp gondolkozunk, akkor máris ferde szemmel néznek ránk, hogy „Ennek meg mi baja?”. Belerohadunk a kapcsolatunkba, amit csak a megszokás tart össze. Hamis barátokkal vesszük körbe magunkat, akik igazából nem is tudjuk miért vannak a környezetünkben. Általában addig várunk, amíg történik valami iszonyatosan rossz dolog aztán minden szétesik körülöttünk és csak pislogunk. Nekem mindig azt mondják, hogy könnyű dolgom van. Ez az írás pont erről fog szólni. Szeretném eloszlatni a tévhiteket azzal kapcsolatban, hogy minden csillámporos tündérmese az életemben, mert igazából nekem is vannak rossz napjaim és bizony mostanában a kelleténél többször előfordul. Egy valami, ami nagyon sokat számít szerintem az az, hogy hogyan dolgozzuk fel ezeket a negatív élményeket.

ca8b00c5b143cd5513166b99dc83a181.jpg

Kezdjük azzal, hogy igen persze nekem rohadt könnyű minden. Mindent tálcán kínált nekem a sors és természetes, hogy mindent röhögve megtehetek, mert könnyű nekem. Elárulom, hogy ez egyáltalán nincs így. Folyton bizonytalan vagyok szinte mindennel kapcsolatban, de egy valamiben szentül hiszek azok pedig a megérzéseim. Sosem csalódtam még bennük, és ha mégis úgy döntöttem, hogy szembe megyek az árral akkor is tudtam, hogy magammal b@szok ki de mivel tisztában voltam ezzel is, hogy csak magamat hibáztatom elkövettem ugyanazt a hibát. Nem egyszer, nem kétszer, hanem sokszor. Ezt nevezhetjük akárminek azért tapasztalatnak jók voltak. Az viszont biztos, hogy semmit sem bánok az életemben eddig, mert az összes hülyeség, amit megcsináltam vagy éppen felelőtlenség, amire gondolni sem szeretek mind mind én vagyok. Én nagyon utálom, amikor valaki a környezetét és a körülményeket hibáztatja, azért mert egy nagy szar az élete. Nyilvánvalóan semmi sem egyszerű és tényleg van úgy, hogy semmi nem jön össze, de én azt vallom, hogy kemény munkával és akarással bármi elérhető. A lehetetlen mindig lehetséges és ebben az egy dologban sosem hagytam, hogy bárki is elbizonytalanítson. Amikor kinevettek, azért mert egy álmodozó vagyok, amikor senki sem vett komolyan mikor írni kezdtem én akkor sem hagytam, hogy bárki letérítsen az általam helyesnek vélt útról. Akkor sem amikor mindenki megmosolygott, hogy milyen naiv vagyok. Novemberben lesz két éve, hogy írom a blogom és bár csupa hullámhegy és hullámvölgy az egész akkor sem fogom abbahagyni, mert tudom, hogy ez az én utam. Amiket elértem eddig, hogy megkeresnek cégek, elhívnak eseményekre az sem úgy jött, hogy csak úgy az ölembe hullott. Tudom milyen az, ha az ember lent van kétezer méterrel a föld alatt és azt is, amikor a felhők felett lebeg. Az apró dolgoknak tudok a legjobban örülni. Amikor úgy érzem, hogy összedől minden körülöttem és akkor kapok valamit, valami jelet, hogy mégis érdemes küzdeni és harcolni, na, akkor érzem a legjobban magam.

3bc38c8f7cdb4c1b3f6fa578cb29b805.jpg

Ha tudnátok, hogy én mennyit őrlődtem az elmúlt hónapokban… mennyit sírtam és olyan keservesen, mint senki más. Tudtam, hogy változtatnom kell az életemen, mert ha most nem teszem meg akkor olyanná válok, amiről épp az imént írtam, hogy nem szeretem. Aki belesüpped az életébe, aki nem mer változtatni, mert a megszokások rabja lesz, és inkább elvan a langyos vízben, mert az a biztos. Én most hagytam ott az egyetlen biztosat az életemben a családom és a barátaim mellett, a munkámat. Nem tudom, hogy mi lesz, hogy lesz, de abban biztos vagyok, hogy jól döntöttem. Egyfolytában szomorú voltam, panaszkodtam, hogy de szar nekem és végül megtörtént az a bizonyos rossz dolog, amiről beszéltem és akkor jöttem rá, hogy drasztikus változtatások kellenek. Egy ilyen döntést nem egyszerű meghozni. El sem tudom mondani, hogy mennyi álmatlan éjszakámba került és milyen kudarcként éltem meg, mert azért valljuk be az ember hosszútávra szokott tervezni. Szóval most itt vagyok, közel 30 évesen megint mindent a nulláról kell kezdenem és rohadtul nem érzem azt, hogy nekem olyan könnyű lenne, csak mert mindenki azt mondja, hogy milyen bátor voltam, hogy ezt megléptem. Bizony bátorság ez, de egyáltalán nem könnyű mindent egy lapra feltenni. Az én életem sem habos sütemény csak egyszerűen hiszek abban, hogy tényleg bátraké a szerencse, mert ebben még sosem csalódtam. A változásokat nagyon nehéz meglépni és utána iszonyatosan sok meló újra felépíteni a kártyavárat, mert elég egy apró fuvallat és megint összedől minden. A lényeg az, hogy minden a hitemen múlik és azon, hogy van e bátorságom az álmaim után menni. Természetesen ez le van sarkítva és nem is akarok közhelyekkel dobálózni, de én a környezetembe is próbálom ezt a szemléletet átadni. Bátorítani, buzdítani másokat, hogy a szarnál már csak jobb lehet akármi és néha muszáj padlót fogni majd újból felállni nem egyszer, nem kétszer, mert csak erősödik és formálódik a jellemünk. Nos, igen és most a szar szót is a kelleténél többet használtam, de a helyzet és a téma megkövetelte. :)

Szóval nem gondolom, hogy egymást kellene überelni azzal, hogy kinek milyen rossz az élete vagy éppen kinek milyen könnyű, hanem inkább tegyünk azért, hogy elmondhassuk a végén, hogy: Igen, volt bátorságom változtatni, tenni azért, hogy jobb legyen az életem.  Hogy ne úgy nézzünk majd vissza a múltba, hogy mennyi mindent elszalasztottunk, csak mert féltünk a következményektől. Remélem sikerült átadnom a lényeget!

Dóri